Egy süldő a pécsváradi erdőből

Attila – fiatal kora ellenére – apa régi munkatársa, vadászbarátja. Még sosem jártam a területén vadászni, de mindig emlékeztetett rá, hogy állandó meghívásom van hozzá Pécsváradra. Július elején végre sikerült úgy alakítani mindkettőnk programját, hogy szombatra összehozzunk egy lesvadászatot. A Mecsek keleti részén, nagyjából 3500 hektáron gazdálkodik a társaság. Attila édesapja a vadászmester és állítólag aktívan mindössze hárman vadásznak a területen. Nagy kiterjedésű erők és mezőgazdasági kultúrák váltogatják egymást, igazi nagyvadas terület. Csodálatos élőhely, emellett az sem mellékes, hogy közel van Pécshez, így a szállás megszervezésével sem kell bajlódnom. 

A terepjárót az erdő szélén hagytuk és egy patak mellett sétálva közelítettük meg a magaslest, illetve a szórót. Még fenn volt a nap, amikor odaértünk az erdei tisztásra. Egy szarvastehén és idei, pettyes borja már a kint voltak a szórón. Nagyjából 50 méterre lehettünk tőlük, pont köztünk és a les között helyezkedtek el. Egy darabig gyönyörködtünk bennük, de el kellett indulnunk a les felé. Amikor gyanúsan közel kerültünk, beugrottak a sűrűbe. Pár méter (!) múlva egy csapos gímbika emelte fel a fejét, közvetlenül a les mellett. Nézegettük egymást rendületlenül, de végül ő is a távozás mellett döntött, ahogy egy-két lépést ismét megtettünk. Felültünk a lesre. A szelünk jó volt, a nap még fent. Pár perc múlva egy őzbakot vettünk észre a tisztás másik végén. Nem érdekelte a szóró, helyette a zöldet csipegette. Erdei bakról lévén szó sötét agancsszár fényes kifent ágvégek jellemezték. Nem volt nagy, de korát a távolság miatt nem tudtuk megbecsülni. 

A következő fél órában két ünő is tiszteletét tette a szórón, majd amikor az utolsó is visszaváltott a sűrűbe egy fél órára elcsendesedtek a vadak. Szürkületben ígéretes recsegés ütötte meg a fülünket az erdőből. Egy-egy ágroppanás jelezte, hogy valami felénk tart, majd 10 perc múlva egy süldő váltott ki a sűrűből. „Lődd meg!” szólt Attila. Gyorsan felkaptam a puskámat és megcéloztam a nagyjából 50 méterre álló disznót. Eldördült a lövés a süldő pedig szaladni kezdett. Egy félkört írt le a szórón, majd az erdő irányában eltűnt a szemünk elől. „Szerintem elhibáztad.” mondta a kísérőm. Nem lehet! Olyan közel volt! Bár én is láttam, hogy porzott a talaj a süldő mögött. Lehet, hogy tényleg elrontottam? Kicsit még ücsörögtünk a lesen, majd elindultunk a rálövés helyére. Nincs vér! Hát tényleg úgy néz ki, hogy elrontottam, nyugtáztam magamban, nem kis csalódottsággal. 

Attila azonban tovább követi a disznó útját és 10 méter után észrevesz az egyik levélen egy nagyobb vérfoltot. Mégis eltaláltam! Megkönnyebbülés helyett most még inkább a torkomban a szívem. Egy sebzés már volt az idén, nem szerettem volna elveszíteni még egy vadat. Egy csepp vér itt, egy csepp vér ott. Lassan haladunk a csapán. Egyszer Attila megfordul és azt mondja: „Úgy látom, gratulálhatok!”. Megvan! Nem tudott már befutni az erdőbe, eldőlt a tisztás szélén. Ezt mi viszont a lesről nem láthattuk a takarás miatt. Tökéletes szívlövést kapott. Ehhez képest nem volt semmi vér a rálövés helyén. Hornady SST 11.7 grammos lőszerrel ez volt az első vadam, de mit ne mondjak, eléggé csalódott voltam a hatásával. Egy-egy bordát ütött át mindkét oldalon, átcsúszott a vadon ezért láttuk a porzást a süldő mögött. Sokkhatás nulla, vér kevés. Superformance, na persze!

A lényeg, hogy megvan! Nem égtem le első pécsváradi vadászatom alkalmával. Apa utána elmesélte, hogy ő gyakorlatilag minden alkalommal lőtt valamit, amikor Attilával vadászott. Ezt a 100%-os track recordot egyelőre mi is fojtattuk! Bízom benne, hogy hamarosan visszatérhetek Pécsváradra. Attila személyében egy nagyon jó vadászt ismerhettem meg, akitől rengeteget lehet tanulni. Remélem sok kalandban lesz még közösen részünk!

A tó bakja

Tavaly a májusi hosszúhétvégén jártam először Nagybaracskán. Amellett, hogy szép emlékekkel távoztam, a Kriskó Miklós Vadásztársaságnál ejtettem el első hivatalos őzbakjaimat is. Az idei évben is hasonló sikerekben reménykedtem, így május elsején délután megérkeztünk Csátaljára, Dirk barátunkhoz. Elég nagy csapattal mentünk. A vadászat mellett ismét a gasztronómia és a lovaglás volt a kísérőprogram.

Első este Dr G-vel, Imivel és Józsival barkácsoltunk a területen. Láttunk egy két nagyobb rudlit, de a suták éberségét nem tudtuk kijátszani. Már messziről kiszúrtak bennünket és nem engedek lőtávolságon belülre. Egy gyümölcsös szélén leállítottuk a kocsit és cserkelni kezdtünk. Minden sor újabb és újabb lehetőség ezekben a gyümölcsösökben, szőlőkben. Egy fiatal kis bak egészen közel engedett magához, de természetesen útjára engedtük. Egy másik sorban egy fiatal bak, egy középkorú, lőhető példánnyal legelészett. Az idősebb folyamatosan a tükrét mutatta nekünk. Nem voltak távol, kb. 80 méterre, így nagyon óvatosan kellett mozognunk. Feltámasztottam a Mannlichert a lőbotra és vártam, hogy keresztbe álljon. Amikor megfordult, épp egy ág takarta el a vitális területet, így sajnos nem jutottam lövéshez ez alkalommal. Estére be is fejeztük, mivel már nem nagyon tudtuk bírálni a bakokat.

Másnap reggel esett az eső. Egy gabonatáblában észrevettünk egy lőhető, középkorú bakot és a nedves búzában elkezdtük gyalog megközelíteni. Felül víz, alul víz, és ez még csak a kezdet volt. Jó 10 perces lopakodást követően már rendesen eláztunk. Mikor beértünk a lőtávolba elengedtem a lövést a lőbotról! „Ez kapott!” nyugtázta Imi, a bak azonban nem lassított. A sutákkal együtt beváltott egy repcetáblába. Bíztam benne, hogy felbukik, de nem tette. Józsi és Dr G, akik a kocsiból figyelték az eseményeket biztosítottak afelől, hogy a bak kifelé a repcetáblából már nem követte a sutákat. Egyetlen helyen találtunk egy kevés vért a sárguló repcében. Sebzés! Nagy a bosszúság! Talán kicsit kényszerítettem magam a lövés leadására és elkapkodtam azt. Elkezdtük keresni a néhol mellig érő repcében a bakot. Itt már teljesen átázott mindenem, a csizmámból néha kiöntöttem a vizet, majd tovább kutakodtunk. Nem baj, csak legyen meg! Végigérünk a repcén, de nincs nyoma a baknak! Abból, hogy nem futott a sutákkal még nem következett, hogy a másik végén nem futott ki a táblából. Ezt nem láthatták a kísérőim sem. Visszafelé még egyszer megjárjuk a repcét, ismét eredmény nélkül. Nincs vér sehol. Közben Marcsi is megérkezett Janka nevű kutyájával. Sajnos ők sem jártak sikerrel. Imiék délután még egyszer visszamentek, de nem találták meg a bakot a repcében.

Sajnos megtörtént. Megsebeztem egy vadat és nem tudtam terítékre hozni. Ez volt az első. Naivitás lenne azt mondani, hogy az utolsó is egyben. Sajnos ez benne van a pakliban. Igyekszem minimalizálni ennek esélyét, de nullára nem tudom csökkenteni. Bakozás előtt jártam a lőtérre szorgalmasan, az előző túrán pedig kifogástalanul lőttem. De minden hiába, elég egy kis kapkodás, egy apró bizonytalanság. Talán csak egy érintő lövés volt. Bízom benne, hogy kiheverte a bak a sokkhatást. Erre enged az is következtetni, hogy a mai napig nem találták meg. Iminek jeleztem, hogy természetesen kifizetem a sebzés díját, ami a becsült trófeaérték 50 százaléka. De most ez aggasztott legkevésbé.

A napot a ruháink csizmáink szárítgatásával és a testi, lelki regenerálódással töltöttük. Dirk Bajára szervezett egy kis autós városnézést - városi barkácsolást :), majd este 5-kor ismét jött értünk a vadászautó. Az egyik árpatáblában észrevettünk egy jó bakot. Éppen azon a területen, ahol tavaly az első bakjaimat lőttem. Egy művelési nyomban állt, nekünk pedig a tükrét mutatta. Imivel lassan rácserkeltünk a nyomban. Jó volt a szelünk, így meg tudtuk közelíteni jó golyólövésnyire. Megcélzom, de nem látom sem blattját sem a nyakát. „Nem tudom így meglőni, menjünk közelebb! Nem akarok több sebzést!” suttogtam Iminek. Mikor jó 80 méterre értünk a feltámasztottam a lőbotra a flintát és vártam. Ekkor az égiek is mellénk álltak, mivel hirtelen megfordult a szél és a vad felé fújta a szagunkat. „Megérezi a szagunkat, el fog menni!” mondta Imi. Pár másodperc múlva a bak ránk szegezte a tekintetét és ezzel megmutatta a nyakát. Elengedtem a lövést és a vad tűzberogyott. Kellett ez a szép lövés az önbizalmamnak, nem volt messze de sikerült nyakon lőni. Nagy az öröm, amikor közelebb érünk. Hatalmas szemágak, vaskos agancsszár, kapitális bak. Ráadásul nagyon hasonlít a tavalyi májusi vadászatom második bakjára. Valószínű fél/testvérek voltak. Utolsó falat, töret. Ünnepélyes a hangulat. „Most nem állunk meg!” mondtam Iminek. A nap még magasan járt és nem szerettem volna befejezni a vadászatot.

Kapitális bak a virágzó árpában

Nagybaracska, 2015. május 2.

Egy másik területre mentünk, ahol az egyik alacsonyan fekvő területet épp vízzel árasztanak el. Még áprilisban mesélt nekem Imi az egyik itt lakó, kapitális bakról. Mindenképpen ki szeretnék lőni, mivel félnek, hogy az elárasztás miatt elhagyja majd a területüket. Most azonban csak elhaladunk a tó mellett, a kísérőim pedig azzal viccelődnek, hogy azt a bakot csak csónakból lehet meglőni. Bent lakik a gáton, így nincs más lehetőség, hogy megközelítsük. Egy öreg, ághiányos bakra még rácserkeltünk, de a szél ezúttal árulónkká vált. A bak riasztott és nem engedett bennünket biztonságos lőtávolba. Fogyott a lővilág, így hazafelé vettünk az irányt. Útközben szarvasokba botlottunk, de a távolság miatt nem tudtuk megfelelően elbírálni őket. Még mindig áll a társaság meghívása egy borjúra/vaddisznóra, de most sem sikerült lehívnom ezt az opciót. Már el is tettem a puskát visszafelé menet, amikor az elöntött tó partján, alig 50 méterre észreveszünk egy őzet. „Ez a nagy bak!” mondta Imi. Kiúszott a gátról. Gyorsan hátraszaladok, kinyitom a csomagtartót betöltök egy lőszert a csőbe. Eközben hárman mondogatják egyszerre a kocsiban, hogy gyorsangyorsangyorsangyorsan!!!!. „Fiúk, nyugi, még a végén elrontok valamit!” próbálom nyugtatni a többeket és nem utolsó sorban magamat. Az autó ajtajának támasztom a puskát, és meglátom az vad kontúrját! Az épp felénk tart és 30 méterre megáll velünk szemben és felemeli a fejét. A célkereszt a szügyén. „Lőhetek?” Kérdezem a kísérőket! „Lőhetsz!” hangzik a válasz. Abban a pillanatban dörrent a lövés, a bak pedig tűzberogyott! Diadalmas örömkiáltás hangzik fel mögöttem a kocsiból! Amikor közelebb érek nem hiszek a szememnek. Én még nem láttam ekkora bakot. Na jó láttam a FEHOVÁ-n, meg a vadászújságok hasábjain, de úgy átlag vadászember falán, vagy élőben még sosem láttam ilyen csodát! Kapitális! 25 centire saccolom az ágak hosszát. Fülig ér a szám, de a kísérőimen is látszik, hogy madarat lehet velük fogatni. A bak tényleg kiúszott! Csurom vizes a bundája. Nem zavarta a terület feltöltése, alkalmazkodott az új helyzethez. Persze az is lehet, hogy most érett meg benne a gondolat, hogy ideje arrébb állni. Mire megkapom a töretet már tényleg teljesen elfogyott a lővilág!

A tó bakja

Nagybaracska, 2015. május 2.

Nehezen, sőt egyenesen rosszul indult a nap, a végére pedig két elképesztő trófeával gazdagodott a gyűjteményem. Az első bak 453 grammos, 112 pontot és bronzérmet kapott a bírálaton, a második súlya 431 gramm, 113 pontos, szintén bronzérmes. Mindkettőt 5 éves, golyóérett. Elképesztő bakok teremnek errefelé!

Kapitális bakok a terítéken

Nagybaracska, 2015. május 3.

Abnormális bakok Mórahalomról

Utoljára suta és gidavadászaton voltam Tibor barátomnál Mórahalmon. Már akkor megbeszéltem vele, hogy ha lehet, akkor szeretnék náluk egy-két bakot lőni. Mivel a szezonkezdet (április 15.) szerdára esett, ezért kivettem két nap szabit a cégnél és már hónapokkal korábban tűkön ülve vártam az újabb vadászévet. Sajnos azonban csúnyán megbetegedtem az előző hétvégén. Láz, torokfájás, antibiotikum. El kellett halasztanunk a vadászatot, de szerencsére 17-én pénteken már éreztem magamban annyi erőt, hogy egy autós barkácsolásra már jó legyek.

Délután háromkor érkeztem meg Mórahalomra. Elfoglaltam a szálást, beiratkoztunk. Tibor már a telefonban is említette, hogy van számomra egy különlegessége. Egy beteg bak, aminek az agancsa jócskán eltorzult. Egy különleges (abnormális) bak trófeájára minden vadász vágyik, emellett pedig az is megkönnyíti a kilövést, hogy tudja az ember, ezzel megváltja az állatot a szenvedéstől.

Még mielőtt elindultunk volna a polyvás bak (így hívta Tibor a nekem kiszemelt beteg vadat) után, vendéglátóm  megmutatta az egyik legígéretesebb bakjukat. Négy év körüli, de már felülről veri a 400 grammot. Közel bevárt minket, 30-35 méterről sikerült lencse- (és nem puska-) végre kapni. Nem is kelt fel az érdeklődésünkre. Tudta, hogy neki bizony még sok dolga van a területen élő sutákkal. Egy pár év múlva remélem ismét összefutunk, Barátom! Akkor már nem biztos, hogy kifizetődő lesz ez a nyugalom! 

Egy fiatal bak
 

 Mórahalom, 2015 április 17.
 

A polyvás bak általában csak a lővilág végén mutatkozik a vezetőm szerint, így bőven volt időnk. Autóval közelítettünk meg a territóriumot, ahol rendszerint egy nádasban tölti a nap nagy részét a kiszemelt példány. Mikor odaértünk egy másodpercre megpillantottuk a bakot. Nekem nem adott elég időt arra, hogy alaposabban megvizsgáljam, de Tibor felismerte. Visszaváltott a nádasba, mi pedig tettünk egy-két kört a kocsival, amíg kicsit be nem sötétedik.

Rengeteg őzet láttunk az utunk során. Optimális élőhelyet talál itt az őz. Akácosok, mezőgazdasági táblák, nádasok váltogatják egymást. A vadászok pedig odafigyelnek arra, hogy vadföldekkel, etetéssel is segítsék a vad áttelelését, illetve nem utolsósorban az agancsfelrakást. A társaságnál nagy hangsúlyt fektetnek a bakozásra. Nagyjából 90-et lőnek ki évente és elképesztő alapossággal szelektálják az állományt. Az is érdekes volt számomra, hogy nagyon gyorsan lezavarják a tavaszi bakvadászatot. Tibor szerint az lenne az optimális, ha 10 nap alatt kilőnék azt a mennyiséget, amit tavasszal beterveznek. Így nem zaklatják sokáig a bakokat, azok jobban bevárják a kocsit, vagy a cserkelő vadászokat.

Vezetőm az egyik helyen észrevett egy lőhető példányt. Jól látszott, hogy a ball oldalon a szemága hiányzik, emellett elég vékonyak az ágak. „Ha tetszik, meglőheted!” mondta a vadásztatóm, bár éreztem a hangjából, hogy inkább lebeszél róla. „Nem túl koros, de lőhető, selejt bak!” hangzott a verdikt. Megnéztem a puskatávcső 12 szeres nagyításán is: az agancstő elég alacsony volt, a rózsák is kifelé dőltek, emellett nagyon szép terpesztése volt az agancsnak. Nekem sokkal jobban tetszett, mint Tibornak, így a lövés mellett döntöttem. Nagyjából 80-90 méterre megközelítettük a kocsival, majd az autó ajtajának támasztva a puskát leadtam a lövést. A bak 10 méteres halálvágta után felborult. Szépen meg lett lőve. Közelebbről megvizsgálva a bakot mindketten jóval korosabbnak láttuk, mint a távcsőben: Tibor a fogai alapján 6-7 évesre saccolta a korát. Nagyon vékonyak, hegyesek az ágak, ezért is törhetett le a ball oldali szemág. Valószínűleg már túl van a kulmináción. Koros, selejt bakot lőttünk, így mindketten elégedettek lehettünk az eredménnyel. Súlya sem valószínű, hogy nagyon acélos, bár a bírálaton még érhet bennünket meglepetés. Utolsó falat, töret, gratuláció! 

A 2015/2016 vadászati év első vadja

Mórahalom, 2015 április 17.

A sikert követően folytattuk a vadászatot. Láttunk egy golyóérett, gyönyörű példányt. Ennek a trófeája is megütötte a 400 grammot. Nem mondom, hogy nem viszketett az ujjam, de ezen a napon más feladatunk volt. Visszatértünk a nádashoz, ahol megláttuk a beteg bakot a nádas másik oldalán. Autóval meg tudtuk közelíteni ezt is nagyjából 80 méterre. Amikor a céltávcsőben megvizsgáltam az őzet borzasztó kép tárult elém. Mintha a belei lógtak volna szegénynek, az alhasán csomókban lógtak a kisebb-nagyobb duzzanatok. Nyugodtan szöszmötöl a nádas szélén. Megcélzom, majd a lövésre a vad tűzbe rogyott. Két másodperc után azonban felpattant és bevettette magát a nádba. A reálövés helyén találtunk vért, és egy két lépéssel beljebb megtaláltuk az élettelen vadat! Picit magas, de így is bőven megfelelő kamralövést kapott. Közelebbről megvizsgálhattuk szegény bakot. Rengeteg kelés, duzzanat, daganat borította a testér. Az agancsának a jobb szára csupán egy villa, a ball száron megvan a három ág, azonban azok ellaposodtak, ellapátosodotdak. Nem fiatal bak ez sem. 6-7 évesre saccoltuk a korát. A súlya sem ígérkezik túl soknak. Megadtuk a vadnak a végtisztességet, majd befejeztük a vadászatot.

A polyvás bak

Mórahalom, 2015 április 17.

„Hajnalban azért kimegyünk, lövünk egy Gyufa Miska bakot.” mondta Tibor. Mint később kiderült a Gyufa Miska azokat az egyéves, még barkás bakokat jelöli, aminek nagyon kicsi agancsa van. Nekem kicsit furcsa volt, hogy barkás bakokat kilövik, de jogosnak tűnik, hogy a gyenge képességű, nem az állományba való vadakat minél korábban igyekeznek kiszelektálni. Sikerült is egy, a kritériumoknak megfelelő példányt jó golyólövésnyire (120 méter) megközelíteni. A barkás agancs a füle feléig ért. A kocsi ajtajának támaszkodva leadtam a lövést. A fiatal bak 10-20 méteres halálvágta után elterült. Szívlövéssel hoztam terítékre az vadászat utolsó bakját. Mindezt hajnali fél hét magasságában.

Gyönyörű és nagyon hatékony vadászaton vehettem részt az Árpád Vezér Vadásztársaságnál: 18 óra alatt három bakot hoztunk terítékre. Ráadásul mindegyik különleges trófea, amit bátran ki lehet rakni a szobám falára. Jól ment a lövés is. Egyik vad sem szenvedett sokat. Tibor igazán kitett magáért, nagyon jó volt vele ismét vadászni. Nyugodt, ismeri a területet és a rajta élő őzeket. Hálával tartozom neki a lehetőségért és a kedves vendéglátásért.

Az utolsó felvonás - Som, február 28.

Az idény utolsó napján még beütemeztem egy fácánvadászatot. A helyszín és a szervezés is teljesen megegyezett a múltkorival. Január végén voltam utoljára vadászaton, nem tombolt bennem már úgy a vadászláz, mint a szezon elején. Az időjárás is inkább a tavaszt, mintsem a telet idézte, de azért jó mókának ígérkezett az utolsó vadászat.

Szerencsémre most a zsákrészre húztam be magam, ahol eseménydúsnak ígérkezett a hajtás. Mindjárt az első métereken sikerült egy kakast lőnöm. A mellettem dolgozó magyarvizsla hajtotta fel a madarat, amit első lövésre leakasztottam. "Ott folytatom, ahol Nagybaracskán abbahagytam!" gondoltam magamban, bár később kiderült, hogy misem állt távolabb a valóságtól. Sajnos ezen a vadászaton nem ment úgy a lövés, mint ahogy kellett volna. Sok ziccert elhibáztam. Összessen három kakast lőttem, de legalább háromszor ennyire lett volna lehetőségem.

Szép, volt, jó volt! Most kapnak egy pár hónapot az apróvadak!

Amikor minden összejött, Nagybaracska, január 31.

Az októberi gímbika elejtésénél Imi bevésette a naptáramba a január 31-i időpontot. Mondjuk nem is nagyon ellenkeztem. :) A Kriskó Miklós VT vadászmestere születésnapját ünnepelte ezen a napon, az idény utolsó apróvadvadászatának keretében. Előző nap esett valamennyi hó, de nem ígérkezett tartósnak a fehérség. Hogy a szórakozásunk még jobb legyen, 40 kakast szabadon engedtek a területen.

Gyülekező, regisztráció, majd ki a területre. Felálltunk az első hajtásra. A szálerdőben szépen repkedtek a kakasok. Az elsőt elhibáztam, de a mellettem álló vadász korrigálta a tévesztésemet. Ezt követően azonban nem volt megállás. Három kakast lőttem a következő 100 méteren. Jól dolgozott a Beretta. Kifejezetten kis szűkítéseket használtam (negyedes és feles), mert a ziccerekre próbáltam az a puskát optimalizálni. Ha távolról nem találom el a madarat, az sokkal kevésbé kellemetlen, mint ha egy közeli lehetőséget mulasztok el. Az improved cylinder (****), a modified chocke (***) és a 3.1 milliméter átmérőjű RC lőszer jó kombinációnak bizonyult. 

Az első hajtást után a közös reggeli következett. Ünnepelt révén Imi volt a „bálanya”, alaposan megvendégelt bennünket. A kezemben volt a puska, amikor a közepesen jól-nevelt, fekete labrador a mellettünk lévő, még meghajtatlan gazosba vetette magát. A gazdája próbálja visszahívni, szaladgált utána, de minden hiába. Tőlem mindössze 20 méterre volt a kutya, amikor hirtelen lelassított. Láttam a mozgásán, hogy talált valamit. Nem csináltam mást, csak beletettem két patront a megtört puskám csövébe. Én már nem is foglalkoztam a kajával, csak a kutyát néztem. Hirtelen felrebben a kakas. „Lődd meg!” bíztatnak a kollégák, akik épp a zsemlékkel, kolbászokkal, disznósajttal vannak elfoglalva. Összezártam a puskát és leszedem első lövésre a madarat, nem kis derültséget okozva a körülöttem állókban. Ennyi csibészség kell, hogy legyen az emberben! A negyediket REGGELI közben lőttem. 

A következő hajtásban összelőttünk egy kakast az egyik kollégával, majd a kontrahajtásban a jobb szélre kerültem. Imi német vizslája szépen szöszmötölt előttem, majd egy bokor mellett megmerevedett. Jó 40 méterre volt még tőle a vonal, de nem zavarta fel idő előtt a madarat. Közelebb kerülve már én is láttam a kakast. Csak 15-20 méterre volt tőlem, amikor felrebbent. Ez is meglett! Hihetetlen, ezen a napon tényleg minden összejött! Még a hibázás is szerencsésen sült el: egy sűrű bokorból egy fácán rebbent fel. Részben takarásban volt, de azért rálőttem egyet. „Ki lőtt?” kérdezték a bokor másik oldalán, mire azonnal elvállaltam a lövést. „Jó, hogy elrontottad, Andris, mert ez tyúk volt!” :)

Mivel ez volt az utolsó vadászat a szezonban, ezért a hajtásokat követően a vadászok „sortűzzel” búcsúztak az idénytől! Ezt követően Imi ebédre is megvendégelt bennünket. Nagyszerű vadászat volt, köszönet érte Iminek és a Kirskó Miklós VT-nek!

Esőből hóba - Som 2015. január 24

Reggel az eső kopogott a párkányon. Egész éjjel zuhogott és reggelre sem lassított a csapadék. Csak a korábban befizetett előleg és a 170 kiengedett, vegyes ivarú fácán miatt nem fordultam a másik oldalamra az ágyamban. Összekészülődtem és elindultam a Siófoktól 20 kilométerre fekvő Som településre. Az M0-on még egy baleset is várakozásra kényszerített. Nem indult jól a nap. 

Ahogy azonban közeledtem a Balaton felé a szakadó esőt egyre inkább havazás váltotta fel. Szépen fehéredett a táj. Havazásban sokkal kellemesebb outdoor programokat csinálni, mint esőben. Így van ez a vadászattal is, sőt itt kifejezetten előny, ha valamennyi hó ropog a talpunk alatt. Szerencsére időben megérkeztem a helyszínre, regisztráció, majd sorsolás következett, ami sok mindent eldöntött. Jobb szél 3-as helyét húztam. Az erős szél épp ellenem dolgozott, mivel az összes madarat a bal oldal felé fújta. Persze azért itt is akadt lehetőségem: egy-két madarat a hajtás vége felé elhibáztam. Mikor elértük az elállósort elkezdtünk „forogni”, azaz a puskásokból állú gyűrű az óramutató járásával ellentétesen kezdett el mozogni. Így próbáltak a szervezők mindenkit lövési lehetőséghez juttatni. Nem telt bele sok idő és egy kakas repült el köztem és a mellettem álló vadász között. Mivel laposan szállt, ezért elengedtem kettőnk között, majd első lövésre sikerült szépen leakasztani. Ez az egy terület volt megvadászva, azonban egy kontrahajtást is terveztek a szervezők. Akik nem, vagy csak kevés madarat lőttek, azok a hajtás közepén foglalhattak helyett, függetlenül a húzott pozíciótól. Az egyetlen lőtt madarammal én is a zsákrészre kerültem. Volt még egy-két lehetőségem, de az igazi ziccerre a hajtás végéig kellett várni. Már majdnem kiértük, amikor egy kakast vettem észre tőlem 15-20 méterre. Felrebbent és sikerült terítékre hozni. Örültem az utolsó métereken meglőtt kakasnak. Nem ment túl jól a lövés ezen a vadászaton, így kellett a végén az önbizalmamnak ez a szép találat. 

Közel 90 fácán a terítéken

 Som, 2015. január 24.

Teríték, kürtszó, kompetencia kiosztása. Négy madarat kapott minden vadász. Ezt követően a szervezők megvendégeltek bennünket a helyi kocsmában. Természetesen vad(disznó) pörkölt volt a menü. Jól esett a hóvihart követően a meleg étel.

Beindul a gépezet – Ásotthalom, január 10.

Interneten találtam az Ásotthalmi vadásztársaság hirdetését: nevelt fácánok, vegyes ivarban, a minimális kompetencia 4db. Több időpontot hirdettek, de végül csak egyre jelentkeztem, január első felében. Hajnalban kocsiba pattantam, és fél nyolckor már lent voltam Ásotthalmon, a gyülekezőhelyen. Az idő nem járt éppenséggel a kedvünkben. Kisebb-nagyobb intenzitással egész délelőtt esett. Volt egy-két hely ahol még a hó is megmaradt, így néhol kifejezetten csúszóssá vált a pálya. 25-30 puskás, 4-5 hajtó, két német és két magyar vizsla gyülekezett a vadászháznál.  Regisztráció és a szokásos körök következtek. Lassan indult a reggel, nem kapkodtak a kollégák. 

Fél tíz is elmúlott már mire az első hajtáshoz felsorakoztunk. Az egyik elhagyott tanya közelében egy tyúkot hatott fel az egyik kutya. Teljesen egyszerre lőttünk a mellettem lévő vadásszal, a madár pedig szépen leesett. Amikor kézbe vettem jól látszott, hogy mindkét oldalról kapott szegény. Feltettem az aggatékra, bár később kiderült feleslegesen. A kutyák szépen dolgoztak, és a hajtók gyűjtötték össze a lőtt fácánokat. Így szép az élet! Csak lőni kell, a többit a szervezők majd elintézik. Egy-két lövésem még volt az első etapban, de messze voltak, nem sikerült eltalálnom őket. Szépen gyűltek a fácánok.

Az első hajtás eredménye

Ásotthalom, 2015. január 10.

A második körben egy akácost, majd egy kisebb gazost hajtottunk. Amikor elértük az elállókat az egyik kakas épp felém repült. Megcéloztam, és el is találtam. Azt hittem leesik ezért nem engedtem el a második lövést. A kakas azonban összeszedte magát a levegőben, rendezte sorait és jó messzire elrepült. Szerencsére a kontrahajtásban megtalálta az egyik magyar vizsla. Eddig parádés, gondoltam magamban, de a java még hátra volt.

Egy erdős területet hajtottunk, amikor a mellettem dolgozó kutya a földön fekvő gallyak között hirtelen megmerevedett. Szépen állta a vadat, felkészültem a lövésre. Egy tyúk adta fel először a türelemjátékot, felrebbent és első lövésre leszedtem. „Jó alacsony volt a lövés! Nem akarok többet ilyet látni!” szólt rám a kutya gazdája, aki nem mellesleg a vadásztársaság elnöke is volt. Feltett kézzel elismertem a vétkemet. Mentségemre legyen szólva tiszta volt a háttér a lövésnél, de nem érdemes ezen vitatkozni. A biztonság az első. Figyelni kell! Fél perccel később, ugyan ebből a bokorból egy kakas rebbent fel. Ez szerencsére szépen emelkedett, és az első lövéssel sikerült eltalálni. Fülig ért a szám. Két lövés, két madár. Ilyenkor jön persze az, amire az ember nem számít: ismét felrepül egy kakas, amit annak rendje és módja szerint kétszer is elhibáztam. 10 méter után egy újabb követi. Itt is a fácán mellett lévő, sokkal nagyobb, üres területet találtam el. :)

Az utolsónak egy vadföldet hajtottunk meg. Itt aztán tényleg beindult a gépezet. A mellettem lévő vadász mögött egy gyönyörű kakas kakatolva szárnyra kapott. Hagytam, hogy a kolléga kétszer elhibázza, majd első lövésre leakasztottam. Még egy lövési lehetőségem volt: a kutyák felhajtottak egy kakast, ami a hajtósor felé szállt: elsőre a lábát lőttem el, de másodikra ez is meglett. A hajtás végére megint eléggé besűrűsödtünk, volt egy-két összelövés. 

Közel 90 madár a terítéken 

 Ásotthalom, 2015. január 10.

Nagyon jól éreztem magam Ásotthalmon. Legalább 5-6 madarat lőttem, mindössze egy pár óra leforgása alatt. Sok rémtörténetet hallottam a nevelt fácánokról, de ezek a madarak jól repültek, élvezet volt rájuk vadászni. Jövőre az összes lehetőséget meg fogom ragadni, hogy vadásszak ezen a környéken. A kompetencia egy részét elosztogattam a kollégáim között, de az egyik kakasból D ügynök gondoskodott. Remélem, majd erről is kaptok egy beszámolót, de ez nem rajtam múlik…

Ünnepi toronykakas – Nagybaracska december 27

Az ünnepek jórészét Pécsen töltöttem, innen indultunk hajnalban Nagybaracskára. Apa is elkísért, aminek már csak azért is örültem, mert így a nap végén koccinthattam egyet a meghívóimmal. Csípős volt a reggel, de összességében nem lehet panaszunk az időjárásra. Sőt a fagy miatt a szántások könnyebben voltak járhatók. Fél nyolc után 15-20 vadász várakozott a gyülekezőhelyen, ahová mi is időben érkeztünk. 

Az első körben egy nagy szántást hajtottunk meg, de mindössze egy nyulat ejtettünk el. Pont a mellettem álló vadász felé vette az irányt, aki a másodikra szépen leakasztotta Tapsi Fülest. Jöhettél volna egyel errébb! :) Reggeli, majd egy gyümölcsös felé vettük az irányt. Itt két nyulat is sikerült elhibáznom, de mentségemre legyen mondva egyik sem volt igazi ziccer. Az első messze volt, a második pedig az ágak takarásában lavírozott, így annak módja szerint rendesen meggallyaztam egy fát. 

Ezt követően a Községerdő névre hallgató területrészt hajtottuk. A bal szélen voltam a hajtásnak, így a sűrű mellett oldalaztunk, miközben a belső részén lévő vadászok alaposan megküzdöttek minden méterért. Pár német és egy kis münsterlandi vizsla segített minket. Bár némely esetben inkább a fácánok oldalán álltak, messze a hajtósor előtt járva sokszor felkeltették a madarakat, gazdájuk tiltakozása ellenére. A többség viszont szépen dolgozott. Imi német vizslája például nagyon odaadóan tette a dolgát. Ragaszkodó kedves szuka kutya, remekül állja a vadat, tartja a kapcsolatot a gazdájával, azonnal reagál a behívásra. Persze ebben lehet, hogy az elektromos nyakörv is szerepet játszik. Már majdnem kiértünk, amikor egy kakas mindössze pár méterre tőlem kapott szárnyra. Közel volt, kettőt is rálőttem, a mellettem lévő vadász is utána durrantott, de a madár a legkisebb jelzés nélkül repült tovább. Jó 100- 150 métert megtett a levegőben, majd hirtelen zuhanni kezdett és holtan esett a földre. Egy sörét pont jó helyre ment! Nem tudni ki lőtte, de mindegy is. Végül is megvan és ez a lényeg. 

A következő hajtásban már bent voltam én is a sűrűjében, de nem volt olyan vészes a helyzet. Egy szép szálerdőben hirtelen egy kakas rebben fel tőlem jó 30 méterre. A magas fák miatt sokáig emelkedett, így volt időm célozni. Közben azonban folyamatosan nőtt a távolság. Apa már meg volt róla győződve, hogy nem is sütöm el a puskámat, mivel jó 40-50 méterre volt tőlem a madár. Meghúztam a ravaszt (a kötekedőknek elsütőbillentyűt) és szépen leakasztottam a kakast, nem kis megdöbbenést okozva a körülöttem állókban. Mindenki gratulált a szép lövéshez. Igazi toronykakas. Ez volt az első vadam a puskámmal (az előzőt a bizonytalanság miatt nem számolva). És ezt a távoli találatot negyedes (!) szűkítéssel, 28 grammos 3.1 mm átmérőjű RC lőszerrel sikerült bevinni. Az előző lövéseket a „sztárolt” Black Gold 32 grammos 3.4mm-essel mind elvétettem, de ez az apróbb szemű, kisebb tömegű sörétraj tökéletesen végezte a dolgát az imporved cylinder (****) szűkítéssel. 

 Az első áldozat

 Nagybaracska, Kriskó Miklós VT. 2014. december 27.

Megvolt amiért jöttünk, így nem is nagyon bántam, hogy a következő hajtásban már nem volt lehetőségem. Terítékre rendezték a nyulakat, fácánokat, és Marcsi kürtölése jelezte a vadászat végét. A vadászok ezt követően egy helyi kocsmatékában gyűltek össze, ahol egy ebédre is megvendégelték egymást és minket. Közben fogyott a szesz rendesen. Kora estére sikerült emberesen elázni, de hát ilyen ez a popszakma! :) Szerencsére volt egy biztos kezű sofőröm, aki megmentette a becsületem maradékát.

Apróvad – az előkészületek

Apróvad minden mennyiségben! Ez volt a jelszó, amikor a téli szezont tervezgettem. Sajnos azonban néha az időjárás viszontagságai húzták át a számításaimat, néha pedig vis major ütemtervváltozások hiúsították meg, hogy elkezdjem a fácánszezont. December végétől azonban már négy hajtáson is résztvettem és egy a szezon utolsó napján, február 28-án még egy vár rám.

Szeretem az apróvadvadászatot. Egyrészt nincs olyan súlya egy-egy lövés elengedésének, mint a nagyvad esetén. Itt tényleg „kilövöldözheti” magát az ember, persze a biztonságot és az etikus magatartást mindig szem előtt tartva. Másrészt az apróvad-vadászat társas foglalkozás. Igyekszem is minél több helyre eljutni, ahol még nem voltam. Megismerkedni a helyi vadászokkal, más vendégekkel, megfigyelni hogyan vadásznak, tapasztalatot gyűjteni, egy kicsit kapcsolatot építeni, nem minden hátsó szándék nélkül. Harmadrészt az apróvadazás egy aktív vadászati mód. Jókat lehet sétálni a téli természetben, még ha nem is lő az ember semmit, akár túraként is kiváló lehetőség. Persze ha az ember „csak” túrázik, akkor nincs az a vibrálás a levegőben, ami a vadászatokat jellemzi. Bármikor felpattanhat egy nyúl, vagy heves szárnycsapkodásokkal kilőhet az ember „lába alól” egy kakas. Negyedrészt számomra nagyon sokat dob egy vadászaton, ha kutyákkal dolgozunk együtt. Amíg föl nem költöztem Pestre mindig volt kutyánk. Rengeteg szép emlékem kötődik a négylábúakhoz, és ezek közül sok vadászélmény is akad. Volt egy kiváló magyar vizslánk, Füles, akivel nagy élmény volt a közös munka. Persze voltak sikertelenebb kutyaprojektjeink is, de mindig nagyon közel álltak hozzám/hozzánk a „vadásztársak”. Nincs mese, kell egy kutya!

Persze mindemellett ez a szezon különleges volt számomra: ez volt az első, amit már teljes jogú vadászként élhettem meg. A legfőbb társam ebben a különleges idényben – meg úgy méz ki, hogy a hátralévőkben is – egy Beretta Silver 686 Pigeon I-es 20/76-os sörétes volt. Persze sokan magyarázták, hogy kezdőként inkább 12-est célszerű választani, de amikor vásárláskor kézbe fogtam a 20-as verziót nem volt visszaút. Könnyű, kapcsú és nagyon jól kézre áll. Emellett van egy teljes chocke-készlet hozzá, így reményeim szerint megtalálom a megfelelő sörétátmérőt-szűkítés kombót és nem leszek hátrányban a 20-assal. Mindemellett havonta egyszer-kétszer meglátogattam a lőteret is. Száraz gyakorlás is volt rendesen, plusz az interneten is sok jó videó található, ami akár az otthoni gyakorlás mutatja be, akár a lőtéren, vagy a vadászaton végrehajtott lövésekre készít fel (itt van egy-két hasznos videó). 

A következőkben egy-egy vadászatról fogok beszámolni. 

Folyt. köv.

Mórahalom 2. nap: nyúl és fácán kacsa és tarvad vadászat

A mórahalmi kiruccanás második napjának történetét még péntekről kell kezdenem. Miután megnyúztuk az egyik gidát (mielőtt valaki valami rosszra gondolna természetesen megvásároltam) és leraktuk a többit a hűtőházba, ejtőztünk kicsit. A vendéglátóm, Tibor a vacsoránál azzal a hírrel fogadott, hogy sajnos a szombati hajtóvadászatot az ő tudta nélkül áttette a társaság vezetése vasárnapra. Ez első pillanatra rossz hírnek tűnik, de sejtettem, hogy így sem fogok rosszul járni. A vadásztársaság kárpótlásul meghívott még két őztarvadra, emellett pedig délelőtt egy kacsavadászatra is lehetőségünk nyílt. Vacsora után a helyi termálfürdőben nyújtottuk ki az izmainkat. Állati jó program volt. Meg úgy a pénteki nap a maga egészében: négy nagyvadat lő az ember, jókat eszik, iszik és termálvízben piheni ki a nem létező fáradalmakat. Este kicsit belekóstoltunk az éjszakába is, végigjártuk a kocsmatékákat.

Másnap reggel a pénteki elhajlás miatt csak nyolc körül sikerült felébrednem. Reggeli, összekészülődés, majd ismét irány a terület. Sajnos a kacsákkal nem volt nagy szerencsénk. Sem a kisebb tavakon, sem a csatornán nem találtunk, csak egy-két Tást, azok sem engedtek minket lőtávolon belül. Még nem ejtettem el semmit a februárban vásárolt 20-as Berettámmal, ezért megvolt bennem a lődüh ahhoz, hogy jó 50 méterről is eleresszem a lövéseket, természetesen nem sok sikerrel. Dél körül feladtuk a próbálkozást, elővettük a golyós puskát.

Ismét kocsival barkácsoltunk, amíg az egyik vetésen a mély talajban meg nem süllyedt a terepjáró. Tibor megkérte a kisfiát, hogy hozzon egy traktort és húzza ki a kocsit. Mi addig cserkeltünk egy kicsit. Egy akácosban Tibor észrevett egy gidát, ami épp a mi sorunk felé sétált. Letámasztottam a lőbotot és felkészültem a lövésre. Ahogy a gida beért a sorba megcéloztam, majd leadtam a lövést. Nem volt messze, 80 – 100 méter volt a távolság. Kicsit alacsony kamralövés lett, amit látványosan jelzett a tarvad. Egy hatalmas ugrás és pár méteres halálvágta után holtan terült el. Elképesztő, de még a kocsi elakadása is segített bennünket ezen a vadászaton. 

Miután kihúztuk a terepjárót, tovább barkácsoltunk. Messziről láttunk őzeket, de nem engedtek közel magukhoz. Jöttünk, mentünk, közben megnéztük a helyi bivalyrezervátumot. Ott megtaláltuk a délelőtt keresett kacsákat is. Több ezer körözött a levegőben, vagy úszkált a vízen, természetesen egy olyan helyen, ahol nem szabad vadászni. 

Az utolsó suta elejtése sajnos elég nehezen jött össze. Kicsit elfáradtam mire lövési lehetőséghez jutottunk és az előző napi éjszakázás is lelassított addigra. Az terület perifériáján jártunk, az őzek itt nem voltak nagyon háborgatva, közel engedtek magukhoz, de folyamatosan az út, vagy a tanyák felé álltak. Amikor végre sikerült jó 20 perces kavargás után megfelelő lövési pozícióba állni, elhibáztam az első lövést. Az őzek értetlenül álltak a durranást követően. Az ismétlés sajnos hátracsúszott, így hason találtam el az őzet, ami lerogyott a talajra. Jól láthatóan szenvedett, így leadtam gyorsan a harmadik lövést is, ami a lapockáján találta el, így szerencsére gyorsan sikerült megváltani a szenvedésétől. 

Gyönyörű két napot töltöttem el Mórahalmon. Hálás vagyok Tibornak, illetve a családjának a kedves fogadtatásért, a nagyszerű (vadász)élményekért. Április közepén visszatérek oda egy őzbakért. Alig várom. J

Három bak, három suta és három sutagida. Ez a 2014-es év őzterítéke.