Mórahalom 2. nap: nyúl és fácán kacsa és tarvad vadászat
A mórahalmi kiruccanás
második napjának történetét még péntekről kell kezdenem. Miután megnyúztuk az
egyik gidát (mielőtt valaki valami rosszra gondolna természetesen
megvásároltam) és leraktuk a többit a hűtőházba, ejtőztünk kicsit. A
vendéglátóm, Tibor a vacsoránál azzal a hírrel fogadott, hogy sajnos a szombati
hajtóvadászatot az ő tudta nélkül áttette a társaság vezetése vasárnapra. Ez
első pillanatra rossz hírnek tűnik, de sejtettem, hogy így sem fogok rosszul járni.
A vadásztársaság kárpótlásul meghívott még két őztarvadra, emellett pedig
délelőtt egy kacsavadászatra is lehetőségünk nyílt. Vacsora után a helyi termálfürdőben
nyújtottuk ki az izmainkat. Állati jó program volt. Meg úgy a pénteki nap a
maga egészében: négy nagyvadat lő az ember, jókat eszik, iszik és termálvízben
piheni ki a nem létező fáradalmakat. Este kicsit belekóstoltunk az éjszakába is,
végigjártuk a kocsmatékákat.
Másnap reggel a pénteki elhajlás
miatt csak nyolc körül sikerült felébrednem. Reggeli, összekészülődés, majd
ismét irány a terület. Sajnos a kacsákkal nem volt nagy szerencsénk. Sem a
kisebb tavakon, sem a csatornán nem találtunk, csak egy-két Tást, azok sem
engedtek minket lőtávolon belül. Még nem ejtettem el semmit a februárban
vásárolt 20-as
Berettámmal, ezért megvolt bennem a lődüh ahhoz, hogy jó 50 méterről is
eleresszem a lövéseket, természetesen nem sok sikerrel. Dél körül feladtuk a
próbálkozást, elővettük a golyós puskát.
Ismét kocsival barkácsoltunk,
amíg az egyik vetésen a mély talajban meg nem süllyedt a terepjáró. Tibor
megkérte a kisfiát, hogy hozzon egy traktort és húzza ki a kocsit. Mi addig
cserkeltünk egy kicsit. Egy akácosban Tibor észrevett egy gidát, ami épp a mi
sorunk felé sétált. Letámasztottam a lőbotot és felkészültem a lövésre. Ahogy a
gida beért a sorba megcéloztam, majd leadtam a lövést. Nem volt messze, 80 –
100 méter volt a távolság. Kicsit alacsony kamralövés lett, amit látványosan
jelzett a tarvad. Egy hatalmas ugrás és pár méteres halálvágta után holtan
terült el. Elképesztő, de még a kocsi elakadása is segített bennünket ezen a
vadászaton.
Miután kihúztuk a terepjárót,
tovább barkácsoltunk. Messziről láttunk őzeket, de nem engedtek közel magukhoz.
Jöttünk, mentünk, közben megnéztük a helyi bivalyrezervátumot.
Ott megtaláltuk a délelőtt keresett kacsákat is. Több ezer körözött a
levegőben, vagy úszkált a vízen, természetesen egy olyan helyen, ahol nem
szabad vadászni.
Az utolsó suta elejtése sajnos elég
nehezen jött össze. Kicsit elfáradtam mire lövési lehetőséghez jutottunk és az
előző napi éjszakázás is lelassított addigra. Az terület perifériáján jártunk,
az őzek itt nem voltak nagyon háborgatva, közel engedtek magukhoz, de
folyamatosan az út, vagy a tanyák felé álltak. Amikor végre sikerült jó 20
perces kavargás után megfelelő lövési pozícióba állni, elhibáztam az első lövést.
Az őzek értetlenül álltak a durranást követően. Az ismétlés sajnos
hátracsúszott, így hason találtam el az őzet, ami lerogyott a talajra. Jól
láthatóan szenvedett, így leadtam gyorsan a harmadik lövést is, ami a
lapockáján találta el, így szerencsére gyorsan sikerült megváltani a
szenvedésétől.
Gyönyörű két napot töltöttem el
Mórahalmon. Hálás vagyok Tibornak, illetve a családjának a kedves
fogadtatásért, a nagyszerű (vadász)élményekért. Április közepén visszatérek oda
egy őzbakért. Alig várom. J
Három bak, három suta és három
sutagida. Ez a 2014-es év őzterítéke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése