Egy süldő a pécsváradi erdőből

Attila – fiatal kora ellenére – apa régi munkatársa, vadászbarátja. Még sosem jártam a területén vadászni, de mindig emlékeztetett rá, hogy állandó meghívásom van hozzá Pécsváradra. Július elején végre sikerült úgy alakítani mindkettőnk programját, hogy szombatra összehozzunk egy lesvadászatot. A Mecsek keleti részén, nagyjából 3500 hektáron gazdálkodik a társaság. Attila édesapja a vadászmester és állítólag aktívan mindössze hárman vadásznak a területen. Nagy kiterjedésű erők és mezőgazdasági kultúrák váltogatják egymást, igazi nagyvadas terület. Csodálatos élőhely, emellett az sem mellékes, hogy közel van Pécshez, így a szállás megszervezésével sem kell bajlódnom. 

A terepjárót az erdő szélén hagytuk és egy patak mellett sétálva közelítettük meg a magaslest, illetve a szórót. Még fenn volt a nap, amikor odaértünk az erdei tisztásra. Egy szarvastehén és idei, pettyes borja már a kint voltak a szórón. Nagyjából 50 méterre lehettünk tőlük, pont köztünk és a les között helyezkedtek el. Egy darabig gyönyörködtünk bennük, de el kellett indulnunk a les felé. Amikor gyanúsan közel kerültünk, beugrottak a sűrűbe. Pár méter (!) múlva egy csapos gímbika emelte fel a fejét, közvetlenül a les mellett. Nézegettük egymást rendületlenül, de végül ő is a távozás mellett döntött, ahogy egy-két lépést ismét megtettünk. Felültünk a lesre. A szelünk jó volt, a nap még fent. Pár perc múlva egy őzbakot vettünk észre a tisztás másik végén. Nem érdekelte a szóró, helyette a zöldet csipegette. Erdei bakról lévén szó sötét agancsszár fényes kifent ágvégek jellemezték. Nem volt nagy, de korát a távolság miatt nem tudtuk megbecsülni. 

A következő fél órában két ünő is tiszteletét tette a szórón, majd amikor az utolsó is visszaváltott a sűrűbe egy fél órára elcsendesedtek a vadak. Szürkületben ígéretes recsegés ütötte meg a fülünket az erdőből. Egy-egy ágroppanás jelezte, hogy valami felénk tart, majd 10 perc múlva egy süldő váltott ki a sűrűből. „Lődd meg!” szólt Attila. Gyorsan felkaptam a puskámat és megcéloztam a nagyjából 50 méterre álló disznót. Eldördült a lövés a süldő pedig szaladni kezdett. Egy félkört írt le a szórón, majd az erdő irányában eltűnt a szemünk elől. „Szerintem elhibáztad.” mondta a kísérőm. Nem lehet! Olyan közel volt! Bár én is láttam, hogy porzott a talaj a süldő mögött. Lehet, hogy tényleg elrontottam? Kicsit még ücsörögtünk a lesen, majd elindultunk a rálövés helyére. Nincs vér! Hát tényleg úgy néz ki, hogy elrontottam, nyugtáztam magamban, nem kis csalódottsággal. 

Attila azonban tovább követi a disznó útját és 10 méter után észrevesz az egyik levélen egy nagyobb vérfoltot. Mégis eltaláltam! Megkönnyebbülés helyett most még inkább a torkomban a szívem. Egy sebzés már volt az idén, nem szerettem volna elveszíteni még egy vadat. Egy csepp vér itt, egy csepp vér ott. Lassan haladunk a csapán. Egyszer Attila megfordul és azt mondja: „Úgy látom, gratulálhatok!”. Megvan! Nem tudott már befutni az erdőbe, eldőlt a tisztás szélén. Ezt mi viszont a lesről nem láthattuk a takarás miatt. Tökéletes szívlövést kapott. Ehhez képest nem volt semmi vér a rálövés helyén. Hornady SST 11.7 grammos lőszerrel ez volt az első vadam, de mit ne mondjak, eléggé csalódott voltam a hatásával. Egy-egy bordát ütött át mindkét oldalon, átcsúszott a vadon ezért láttuk a porzást a süldő mögött. Sokkhatás nulla, vér kevés. Superformance, na persze!

A lényeg, hogy megvan! Nem égtem le első pécsváradi vadászatom alkalmával. Apa utána elmesélte, hogy ő gyakorlatilag minden alkalommal lőtt valamit, amikor Attilával vadászott. Ezt a 100%-os track recordot egyelőre mi is fojtattuk! Bízom benne, hogy hamarosan visszatérhetek Pécsváradra. Attila személyében egy nagyon jó vadászt ismerhettem meg, akitől rengeteget lehet tanulni. Remélem sok kalandban lesz még közösen részünk!