Őz tarvad Mórahalmon

A tavalyi évben egy nyúlvadászaton már jártam a Mórahalmi Árpád Vezér VT-nél. Idén azt terveztem, hogy egy tarvadazással összekötjük az apróvadvadászatot. Apa régi cimborája, Tibor volt a kísérőm. Pétek reggel találkoztunk és a reggelit követően kocsiba pattantunk, azzal jártuk körbe a területet. A helyi szabályok igen szigorúak a tarvadazással kapcsolatban is. Mivel később jelentős gazdasági értéket képviselhet, ezért a bakgidákat nem vadásszák errefelé. Emellett a társaság ügyel arra, hogy sutákat sutagidákat azonos számban lőjék ki. Négy tarvadat szerettem volna elejteni.

Próbalövés elvégzése után már az első métereken őzekbe botlottunk, de nem tudtuk becserkelni őket megfelelő távolságra. Az első lehetőség egy szőlőben adódott. A sorok között egy suta két bakgidájával ugrált. Szerencsénkre az egyik sorban megálltak. Kitámasztottam jó 80 méterről sikerült szíven lőnöm a sutát. Zsigerelést követően folytattuk a barkácsolást a szőlőben. Épp párhozamosan mentünk a sorokkal, mire két gida felugrott és egy pár sorral beljebb megálltak.  Kísérőm lövésre bíztatott. Nem voltak távol, de itt-ott belógtak a szőlővesszők, drótok. Lövés és hibázás. Kár volt elengedni ezt a skúlót, nem volt tiszta lövési helyzet. Kicsit bosszankodtam. Valószínű, hogy valami eltérítette a golyót. Szerencsére rendesen eltérítette, mivel jól láthatóan nem sebeztem meg az őzet.

A következő órákban sok szép rudlit láttunk, de egyik sem engedett golyólövésnyi távolságon belül bennünket. Egészen kora délutánig, amikor egy kisebb csapat a búzában fekve megvárta míg 120-130 méterre megközelítettük őket. Jól látható volt, hogy a jobb szélső suta. Megcéloztam és vártuk, hogy felálljon. Amikor felpattant, akkor pedig majdnem teljesen háttal állt nekem, azaz elég kis felületet láttam a vitális területből. Megcéloztam a leghátsó bordáját. Jól sikerült a lövés, mivel a golyó épp ott csapódódott a testbe, hová a szálkereszt mutatott. Mivel spiccben állt, ezért a golyó kimeneti nyílása a nyakon helyezkedett el. Ez volt talán a legnehezebb lövés ezen a vadászaton. De szerencsére jól sikerült, a suta pár méteres halálvágtát követően már holtan rogyott össze.

A terület adottságai miatt sok esetben tanyák között cserkeltünk. Mindig figyelni kellett, hogy a lövés háttere megfeleő legyen, vagyis a továbbhaladó golyó nehogy kárt tegyen valamiben, ne adj' Isten valakiben. Emiatt mindig óvatosan kellett eljárni a célzásoknál, lövéseknél. Volt olyan, amikor azt vártuk, hogy az őz belépjen az erdő elé, vagy hogy eltávolodjon az úttól. Türelemjáték ez a javából, de nem lehet megspórolni ezt a fajta körültekintést.

Épp egy tanya mellett haladtunk el, mikor az épület másik oldalán elterülő búzába ismét őzeket vettünk észre. Az épületek között közelítettük meg a kis csapatot. Ez elég érdekes élmény volt, de az őzek valóban nagyon hozzászoktak az ember jelenlétéhez, így a vadászat is közelebb kerül a lakott zónához. Persze fontos hangsúlyoznom, hogy a tanya üres volt, ráadásul Tibor jól ismerte annak tulajdonosát, aki nem mellesleg vadászember. Egy szőlőtőnek támasztottam a puskát és jó 100 méterről sikerült leakasztani egy sutagidát. Érdekes, de valahogy ennél a lövésnél voltam a legizgatottabb. Csak úgy kalapált a szívem. De szerencsére meglett. A lapockája mögött érte a golyó, és nem is vitte sokáig azt. Kicsit vártunk, hogy kiszenvedjen. Amikor megközelítettük a kimúlt gidát, a többi őz bevárt bennünket ismét. Még birtoka sem volt módunk venni a frissen elejtett vadat, már itt volt az újabb lövési lehetőség. Ismét jó száz méteres lövés. A gida alig jelzi a találatot, kérdeztem, Tibort, hogy ismételjek-e, de megnyugtat, hogy rendben volt a lövés. Szerencsére a kicsi takarás miatt tudtuk követni távcsővel az útját. Befutott az erdőbe, de ott megbicsaklott a lába és lassan elfeküdt. Elképesztő, de egy tüdőlövést vitt el ilyen messze. A zsigerelésnél kiderült, hogy mindössze egyetlen egy bordáját törte el a 11.7 grammos Sellier & Bellott Soft point lőszer. Gyakorlatilag átcsúszott rajta, így nem idézte elő az ilyenkor várható blokkhatást.

Tiborral a terítéknél

 Mórahalmi Földtulajdonosok Árpád Vezér Vadásztársaság 2014. december 19.

A sikeres barkácsolás után terítékre rendeztük a vadat és megadtuk a végtisztességet.  Eredményes napot zártunk. De hol volt ekkor még a vége...

Folyt. köv.

Gím a terítéken!

2014 október eleje sok minden miatt emlékezetes marad. Az egyik, hogy Apa ekkor ünnepelte a 60. születésnapját. Mivel erre az időszakra terveztem az újabb nagybaracskai kirándulást, ezért kaptam az alkalmon és az egész családot leszerveztem Csátaljára, hogy a vadászat mellett a családi ünnepet is megüljük. Ismét a belga származású Dirknél szálltunk meg, ami azzal az előnnyel is járt, hogy a vadászat mellett a család tagjai a lovassportoknak hódolhattak. A szállás és az ellátás ismét kifogástalan volt, a vendéglátóink kitettek magukért. Mindenkinek csak ajánlom ezt a szállást. A vadászaton kívül számos programlehetőség közül választhat az idelátogató.

Péntekre szabadságot vettem ki, hogy semmi ne akadályozza az időben való indulást. Én érkeztem elsőnek, elfoglaltam a szállást és hat felé már kint ültünk egy kis baklesen Imivel. Előttünk napraforgótarló, mögöttünk egy nagyobb erdő, jobbra pedig egy kukoricatábla terült el. Az előző nap az egyik kolléga egy hat kiló körüli bikát látott a tarlón. Beszélgettünk, távcsöveztünk, Imi az éjjellátójával vizsgálta a területet. Háromnegyed hétkor nagy levegőt vett és azt mondta: "Kint van a bika!". Messze volt, de folyamatosan közeledett felénk. Izgalmas 10-15 perc vette kezdetét, ahogy vizsgáltuk a felénk közeledő gímbikát. Elkapott a vadászláz, de szerencsére megint megnyugtattam magam. Nem az a 6 kiló körüli, amire számítottunk, hanem egy jóval kisebb példány. Igen gyenge, két oldalon villás, lőhető. Volt idő végiggondolni a dolgokat. Célozgattam. Mikor 200 méteren belülre ért már nagyon fogyott a lővilág, de még nem akartam elengedni a lövést. Már csak alig láttam a körvonalait, mikor olyan 120-140 méteren belülre ért. Elhúztam a ravaszt (kötözködőknek elsütőbillentyűt), kicsit megrogytak a hátsó lábai, de ezt követően futni kezdett, ráadásul egyre gyorsabban. Újratöltöttem és még mielőtt beért volna a kukoricába ismételtem. Elképesztő, de most magasakat lőttem. Az első ráadásul hátra is csúszott, így a gerince alatt sebeztem meg. A másodikra gerincet találtam, ami azonnal végzett vele. Még mindig nem értem a dolgot, de a következő napi próbalövések alátámsztották, hogy egy kicsit magasra volt állítva a puskám. Emellett persze valószínűleg én is hibáztam a lövéskor. Már tényleg alig látszott a céltávcsőben a bika, meg hát az izgalom sem tesz jót a koncentrációnak és a higgadt fegyverkezelésnek. A lényeg, hogy MEGVAN! Nagy az öröm.

A kis bika, ahol elesett

 Nyagybaracska, Kriskó Miklós VT, 2014. október 3.

Közben megérkezett Anya és Apa is Csátaljára, közöltem velük a jó híreket. Zsigerelést követően bevittük a faluba a zsákmányt, hogy a szülők is részesedjenek kicsit az este sikeréből. Mindjárt eszembe jutott az 25 évvel ezelőtti este, amikor még kisgyerek koromban az éjszaka közepén felkeltett Anya, hogy jöjjek ki gyorsan az udvarra. Mikor kicsit kitöröltem a szemeimet egy 8 kilós, bronzérmes bika feküdt egy pótkocsin. Az is örök élmény marad, de ez az este is legalább ilyen meghatározó. Ünnepeltünk, szép este volt. Nem is tudok mit hozzátenni. Meg kellett élni. Így közösen.

Másnap reggel Öcskös is csatlakozott hozzánk, fogathajtás, és lovaglás volt a program, én persze inkább a fegyverem pontosságát ellenőrizem egy lőtéren. Az ebédet követően terítékre rendeztük a bikát, és elhangzott a hirsch tot.

Imivel a terítéknél

Nyagybaracska, Kriskó Miklós VT, 2014. október 3. 

Szombaton is kiültünk, hátha egy tarvadat sikerül puskavégre kapni, de ez most nem sikerült. Így is fülig ért a szám! Mikor visszatértünk a szállásra halvacsorával vártak vendéglátóink. Mellette belga söröket és szerb borokat ittunk, vagyis nem volt okunk a panaszra. Csak D Ügynök hiányzott, de legközelebb talán őt is rá tudom beszélni egy ilyen túrára.

Szarvasbőgés 2014

Szeptember első hétvégéjét a szarvasvadászatra mentünk barátommal, Dr. G-vel. A Kriskó Miklós Vt-t nagyon a szívembe zártam a tavasszal, ezért most is Nagybaracska felé vettük az irányt. Imi, és Marcsi fogadott bennünket péntek este, de sajnos már késő volt ahhoz, hogy kiülhessünk a lesre. Elfoglaltuk a szállásunkat, a Nagybaracska melletti faluban, Csátalján. 

Másnap reggel írd és mondd fél négykor csörgött az óra. Imivel ültünk ki egy magaslesre egy kukorica és egy napraforgótábla közé. Sajnos eleredt az eső, ami sem nekünk sem a szarvasok aktivitásának nem tett jól. Kitartottunk egy-másfél órát, közbe ronggyá áztunk. Nem hallottunk bőgést, de hazafelé láttunk egy sutát gidáival, kacsák húztak el fölöttünk. Kicsit cserkeltünk de aztán ismét eleredt. 

Visszatértünk a szállásra, ahol már várt minket a reggeli. Házigazdánk - Dirk - Belgiumból költözött Csátaljára.  Hivatásos borkóstoló, emellett egy logisztikai cége volt, amit jó 15 éve eladott. Dr. G-vel németül, velem angolul kommunikált. Lovakat tart és most készül megnyitni a házában a vendéglőjét, ahol felesége fog főzni. Mi kaptunk egy kis ízelítőt, és tényleg jók az ételek. Hat kutya csahol az udvarán. Érdekes figura, de a jó értelemben.

Szombat este fél 7 felé egy nagy lucernaföld szélén egy baklesre ültünk fel Imivel és Dr. G-vel. Láttunk egy gyönyörű, öreg bakot, de most nem érte jöttünk. Ahogy sötétedett megjelent egy jó 6-7 kilós bika a lucernaföld másik oldalán. Messze volt, nem volt esélyünk megfogni. Nézegettük a távcsővel. Elképesztően vastag nyaka volt. Komoly bika. A másik oldalon az erdőből két újabb bika lépett ki. Mi folyik itt? Bika-bika hátán, de bőgést mégsem lehet hallani. Be voltak indulva a fenevadak, keresték a tarvadakat. Nem álltak még be egy helyre. Imi tehénhangot utánzott, amire a kisebb bika érdeklődéssel közeledett. 80 méterre bejött a leshez. 4 kiló körüli lehetett, villás, lőhető. Megpróbáltuk terítékre hozni, ahogy azonban megcéloztam, sajnos eléggé ki kellett csavarodnom. Lőttem, a bika meg elszaladt. Afene. Végül is ez volt a legfontosabb lővés az egész évben. :(  Szerencsére jól láthatóan nem sebeztem meg. Pár száz méter futás után meg is állt és nézett ki a fejéből. Miután kicsit megnyugodott pár száz méterre elment mellettünk. Lövéshez nem jutottunk. Egyszer csak egy másik bika tűnt fel, ami pont az általam elhibázottal szemben lépegetett. Találkoztak,  vívtak. Élmény volt megfigyelni őket még a csalódást okozó lövésem ellenére is. Már jócskán besötétedett, amikor hazafelé vettük az irányt. 

Ha az ember fia/lánya puskát vesz a kezébe, akkor benne van a pakliban a hibázás. Amikor azonban egy ilyen értékes vadról van szó, akkor az már nem csak a vadásznak, hanem a társaságnak is komoly fejfájást okoz az elszalasztott lehetőség. Ottlétünk idejéig nem esett még bika a társaság területén, ezért nagy volt a nyomás a kísérőkön. Ráadásul Imi hoza a saját részét, prezentálta az elejteni kívánt vadat, a vadászmesteren semmi nem múlt. Csodálatos vadászatot biztosított nekünk, amiért nagyon hálás vagyok neki. Szeretek vele vadászni, sokat tanulok tőle. Bízom benne, hogy a többi vendég  majd helyrehozza a hibámat.

Másnap hajnalban kiültünk még egy lesre Marcsival. Jó bőgés volt a kukoricában, de a tehénhang ezúttal nem hozta meg a tegnapi eredményt. Láttunk egy érdekes kis bakot. Rácserkeltünk, nézegettük. Délelőtt még elmentünk Marcsival a csatorna partjára egy kicsit kacsázni, gerlézni. Ez volt az első alkalom, hogy élesben ki tudtam próbálni a Berettát. A lövéseim ez esetben a vártnak megfelelően alakultak: két három galambot is elhibáztam. Mondtam is Dr. G-nek: "Ha itt eltalálok valamit, az legalább akkora meglepetés lesz, mint az, hogy tegnap elhibáztam a bikát." Jön az apróvadszezon, le kell járni skeetezni nincs mese. De így is nagyon jól éreztem magam.

Vasárnap délután egy óra felé hazafelé vettük az irányt. Gondolkodtam a lövésen. Jónak éreztem a célzást, a sütést. Mi lehetett a baj? Alig hagytam el az autóval Nagybaracskát, fehívtama Budakeszi lőteret. Szerencsére volt szabad időpont a 100 méteres belövőpályán. Tíz centit vitt alá a puskám 100 méteren. Mondjuk így eltalálni lett volna nehéz a jószágot. Pedig épp egy pár hete lőttem vele, akkor jó volt. Sőt, épphogy lefelé kellett állítanom, hogy pontosan vigyen. Nem teljesen értem a dolgot. De legalább kiderült, nem a célzás, nem a sütés, nem a kicsavart testhelyzet, nem a feltámasztás volt az oka a hibának. Egyszerűen nem hordott jól a puska. Valamilyen szinten azért megkönnyebbültem, hogy kiderült mi hibádzott, azon a szombat estén, bőgés idején, Nagybaracskán.

Nagyon jól éreztem magam ezen a hétvégén is. Külön öröm, hogy Dr. G. életében először pont egy ilyen szép vadászaton tudott részt venni, remélem nem utoljára.  Marcsinak és Iminek hálával tartozom. No meg azzal, hogy október elején visszamegyek és terítékre hozunk egy szarvasbikát. Ahogy elterveztük.

Megint Nagybaracska

A május eleji élmények után a hónap végén ismét Nagybaracska felé vettük az irányt. Elbíráltatták a korábban lőtt bakjaimat. A trófeabíráló bizottság szerint az „öreg” kora 9 éves lehetett, az agancsának tömege 285 gramm. A reggel második bakjának korát 7 évre becsülték, a trófea 24 órás tömege pedig 373 gramm. Kicsit meglepődtünk ez utóbbi adaton, nem gondoltuk volna, hogy bőven üti a 350 grammot.

Május 31-én Apával leutaztunk Nagybaracskára, hogy átvegyük a bakok trófeáit. Mivel az elmúlt alkalommal nem sikerült a grátisz szarvasborjút, vagy vaddisznót meglőnöm, ezért egy lesvadászatot is terveztünk estére. Fél négy felé érkeztünk a szállásra, ahol Imi (a vadászmester) halászlét főzött. Állítólag a bajai halászlé Nagybaracskáról származik, és tényleg meggyőzhettem róla, hogy a helyiek nagyon szeretik a halat, és finoman is készítik. Egy-két vadászkolléga is eljött az eseményre, jelen volt a vadásztársaság elnöke, a titkár, a pénzügyi vezető is. Imi jót főzött, ezúton is köszönöm Neki a figyelmességét.

A kaja után rábeszéltek – mondjuk nem volt nehéz – ,hogy nézzük meg délután az őzeket, a lesre kiülni még úgyis ráérünk. Imivel ketten indultunk barkácsolni az elnök úrtól kölcsönzött terepjáróval. Öt perce voltunk a területen, amikor a vadászmester észrevett egy bakot a földesúttól 50 méterre, ahogy az árpában feküdt. Egy részen megdőlt a gabona, és őz ott pihente ki a napi fáradalmakat. Közel volt, óvatosan mozogtunk. Távcsöveztük, amit viszonylag nyugodtan tűrt. Nagyon tetszetős agancsa volt, 350-360 gramm körülire saccoltuk a tömegét. Nézegettem a puskám távcsövével. 12-es nagyításon alaposan meg tudtam vizsgálni a trófeát. Az alsó rész elég sötét, de az ágvégek hófehérre ki vannak fenve. A hátsó ágak ugyanakkor már vékonyabbak és az egész trófea egy kicsit rövid. Koravénnek titulálják sokszor az ilyen agancsokat. Mivel csak a fejét láttam, nem tudtam rá lövést tenni. „Ha feláll, én meglövőm!”- mondtam Iminek. Urrá lett rajtam a vadászláz. Még most is, hogy csak leírom a történetet gyorsabban kalimpál a szívem, és egy kicsit a kezem is remeg. Föltámasztottam a flintát a lőbotra és szerencsére sikerült megnyugodnom. Nem állt fel a bak. Nem nagyon zavartuk. Néha ránk nézett, de aztán elfordult. Megcéloztam. Fütyültünk. Semmi. Megint, hangosabban füttyentettünk neki. De nem mozdult. Egyszer csak lassan elkezdett feltápászkodni, de nem igazán igyekezett. Amint megláttam a céltávcsőben az oldalát rálőttem. Tűzbe rogyott, míg a suták azonnal futásnak eredtek. Nem mozdult a bak. Vége. Szépen blatton lett lőve. Nem szenvedett, egy másodperc alatt kiszállt belőle az élet. Jól dolgozik a Mannlicher, oda visz, ahová célzok. Birtokbavétel, utolsó falat, sebtöret, töretátvétel. Kézbe fogva még szebb a bak. Nagy az öröm.

A harmadik bak, ahol elesett 

 Nagybaracska, Kriskó Miklós VT. 2014. május 31.

Telefonáltunk a szállásra, hogy megvan a bak. Ők épp a halászlé utáni desszertet fogyasztották. Visszamentünk a többiekhez, megcsodálták a zsákmányt. Fogadtam a gratulációkat. Most mi legyen? Ünnepeljük meg úgy emberesen az elejtést (ebben az esetben a vadászatnak hivatalosan is vége lett volna), vagy üljünk ki még egy lesre? Szerencsére az utóbbi mellett döntöttem. Inni a betonon is tud az ember a nagyváros kellős közepén, de vadászatra csak ilyen különleges alkalmakkor van lehetőségem. 

Egy erdő szélében kiültünk egy lesre. Egyik oldalon kukoricavetés, a másikon borsó. Láttunk egy-két bakot, de egészen 9-ig nagy nyugalom volt a területen. Egyszer csak, jó 500 méterre egy nagy fekete foltot vettünk észre. Egy vaddisznó jött ki a az erdőből, és futva tette meg a szemközti búzatábláig tartó távolságot. Megint megvolt az izgalom, bár esélyünk sem volt elejteni a süldőt. Közben eleredt az eső. Elég rendesen rázendített és mondtam Iminek, hogy inkább menjünk be, nem szeretném eláztatni a puskát. Már épp összekészülődtünk, mikor valami mozgásra lettem figyelmes az erdő szélén. Egy róka kocogott, tőlünk 50-60 méterre és épp a les felé vette az irányt. Kicsit nehezen találtam meg a céltávcsőben, és mire meglett már tényleg nagyon közel volt. Szépen elment a les alatt mikor eltávolodott úgy 30 métert rálőttem. Meglett. Nem volt messze, de mozgásban volt, ráadásul erősen fogyott már a lővilág. Imi úgy látszik tényleg szerencsét hoz. Elképesztően érzi a vadászatot. Háromszor voltam vele vadászni és három bakot és egy rókát lőttem. Ilyen kísérőt kívánok minden kollegának. Mindent észrevesz, kiszúrja a bakokat egy mozgó autóból, tudja mit érdemes megnézni, mikor. Hazafelé egy szarvasborjúval találkoztunk, de mire megállapítottuk, hogy mivel van dolgunk, addigra futásnak eredt. Nem sokon múlott, hogy kereket oldhatott, de most a vadnak volt szerencséje. 

Hajnalban még kiültünk egy lesre Marcsival. A korareggeli időpont miatt „bólintottunk” egy párat, de kitartottunk. Sok nyomot láttunk hazafelé, de nem találkoztunk visszaváltó szarvasokkal. 

Az idei évre befejeztem az őzbakvadászatot. Tervbe volt véve még egy augusztusi túra, de nem szabad telhetetlennek lenni. Három gyönyörű trófeát szereztem egy hónap alatt, amire nagyon büszke vagyok. Sokat tanultam és úgy érzem jobb vadász lett belőlem a Nagybaracskán töltött idő alatt. Jól ment a lövés is: 4 lövés 4 vad. Az ilyen időszakokban fontos, hogy ne bízza el magát az egyszerű vadász. 

Nagyon hálás vagyok Iminek, Marcsinak és a Nagybaracskai Kriskó Miklós Vt.-nak. Hihetetlen vadászélményekkel lettem gazdagabb Náluk, vendégszeretetük, előzékenységük példamutató. Másol alig állnak szóba az emberrel, ehhez képest itt nagyon más a helyzet. Remélem, hogy ez az 1 éves vadásztársaság hamar megszilárdítja a pozícióit, kialakul a vendégköre, és folytatni tudják a vadgazdálkodást, vadásztatást. Ehhez sok sikert és kitartást kívánok Nekik.

Májusi őzbakok Nagybaracskán

Régóta tervezgettem az idei őzbakszezon kezdetét. Felvettem egy-két régi ismerőssel a kapcsolatot, emellett pedig szorgosan nézegettem az interneten is a lehetőségeket. Végül ráakadtam erre a hirdetésre. Telefonon érdeklődtem és Imi, a Nagybaracskai Kriskó Miklós VT vadászmestere elmesélte, hogy merre, hány lépés. Örömmel fogadtak, volt eladó őzbakjuk és nem mellesleg kedvezőek voltak az áraik is. Megegyeztünk, hogy május elsején és másodikán náluk fogok vadászni. 

Tudom, hogy elcsépelt, de nagyon vártam már, hogy eljöjjön a vadászat ideje. Két héttel korábban már elkezdtem látogatni a lőteret, ellőttem több mint 20 töltényt. Jól ment a lövés, bár voltak megingások, de nem jelentősek.

Május elsején először Pécsen kellett felszedni a cuccokat (távcső, lámpa, vadászszerkó stb.), majd úgy 1 óra tájban elindultam Nagybaracskára. A helyi presszóban Imi fogadott, és riasztotta a vadőrt és az elnököt is. Marcsi, a vadőr volt a kísérőm az ott-tartózkodásom alatt. Ismerős volt az arca, rájöttem, hogy a tavaly októberi Nimródban olvastam róla. Egy rövid beszélgetést követően elfoglaltam a szállásomat. Este 5 felé kocsival indultunk feltérképezni a területet, illetve az őzbakok mozgását. Hamar kiderült, hogy Marcsi, fiatal kora ellenére, érti a vadőrszakma csínját-bínját: majdnem minden bakot "név szerint" ismer, tudja melyik, mikor, merre, stb. Mire én kibogoztam a távcsövemmel, hogy a figyelt őznek van agancsa, addigra Marcsi azt is megmondta, hogy a "ághiányos", vagy hogy "már elég rövidek a hátsó ágak". Pedig mind a kettőnk kezében 8×56-os Delta keresőtávcső volt. Mosolyogtam a saját bénázásomon. Jókat beszélgettünk a vadászatok folyamán, nagyon kellemes társaság volt. Szerénysége, a vad iránti tisztelete példaértékű. Nagyon örülök, hogy vele vadászhattam, bízom benne, hogy nem utoljára.

Az első este egy szőlőben észrevett egy bakot, nem viselt túl nagy agancsot, de szép sötét, majdnem fekete volt a fejdísze. Kicsit messze volt (170 méter) és mire kitaláltuk, hogyan közelítsük meg, addigra beugrott a nádba. Utánnamentünk, hátha ismét rátalálunk, de szerencséjére nem lett meg. Sétáltunk legalább egy jót. Meleg, fülledt idő volt, ami nem tett jót az őzek aktivitásának. Egy másik területen egy nagy 400 gramm körüli bakot vettünk észre. Nagyon figyelt minket. Marcsi is inkább lebeszélt róla, hogy komolyabban üldözőbe vegyük, de gondoltam magamban, ha bevár minket, akkor én meglövöm. De sajnos, vagy hál' Isten nem tudtunk a közelébe férkőzni. Ránk sötétedett, így befejeztük az aznapi vadászatot.

Másnap fél ötkor csörgött a telefonom. Kicsit átfagytam az éjszaka, nagy tanulság, hogy ezekben a hétvégi házakban jól fel kell készülni az éjszakára is. Gyors forró zuhany után már vártam a Lada Nivát a teraszon. Marcsi mellett Imi is részt vett péntek reggeli foglalkozáson. Ismét a szőlőben kezdtünk, hátha meglesz a tegnapi bak,  de nem mutatta magát. Az autót hátrahagyva cserkelni kezdtünk, mire egy jókora aranysakált vett észre Imi. Épp az éjszakai randalírozásból tartott hazafelé. Lövésre bíztattak a kísérőim, mondván az is jó, ha csak megijesztem, de nagyon messze volt ráadásul meg nem állt, egy pillanatra sem. Nem csak a sakál megy el, hanem az önbizalmam is - gondoltam magamban és inkább kihagytam a lövési lehetőséget. Láttunk egy bakot úgy 200 méterre a búzában, de sem a távolság, sem a takarás nem engedte meg a lövést.

Gondoltuk, hogy visszatérünk oda, ahol tegnap befejeztük a vadászatot. Út közben, mindössze pár száz méterre a szállástól Imi észrevett egy őzet, ahogy a repce szélén napozik a lucernásban. Távcsöveztünk, hamar kiderült, hogy egy öreg bak, ághiányos, lőhető. Tömegre sem túl acélos. Rácserkeltünk a repce szélén. Egyszer csak a lucerna másik oldaláról egy másik bak riasztani kezdett. Eddig észre sem vettük a kis hamist, és lám így elárult minket. A mi bakunk is futásnak eredt. Már majdnem elkönyveltük a kudarcot, amikor ismét megjelent a kiszemelt vad. Nem hallgatott a jó szóra: elkergette a betolakodó bakot a területről és épp felénk tartott. Feltámasztottuk a lőbotot, és vártunk, amíg közelebb ér. Bejött olyan 160-170 méterre és megállt a lucerna közepén. Céloztam, elhúztam a ravaszt. Biztosítva mard a puskám, így csak a gyorsító kattant. Ezért érdemes volt gyakorolni, gondoltam, de aztán másodikra csak elsült a steyr. A bak első két lába lerogyott a földre, de a hátsókkal betolta magát a magas repcébe. Kicsit izgultam, hogy meglesz-e, de Imi biztatott, hogy kicsit alacsony kamra lövés, nem ment sehová. Amikor a rálövés helyére értünk én is megnyugodtam, mivel szegély bak vére ott volt a lucernaföldön. Egy 30-40 centis vércsík mutatta az utat, sőt, a magas repcében is egyértelműen látszott, meddig ment az őz. Nagyjából 4 métert tudott megtenni, mi már kimúlva találtunk rá. Megkönnyebbülés és öröm. Nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról. Az egyik ágán már nincs is szemág, viszont hátul egy nagyobb gyöngy már ágnak minősülhet, így végül páros hatos bakot lőttem. A másik ágon is nagyon satnya már a szemág és a hátsó ág. Nagyjából kilenc éves. Remek kilövés. Abszolút kivaló az állományból. Nem is szenvedett sokat, legalábbis remélem. Korát kilenc évre becsültük.

Marcsi, Imi és az öreg bak

 Nagybaracska, Kriskó Miklós VT, 2014. Május 2.

Még korán volt, így tovább mentünk, hátha találunk egy másik lőhető példányt. Nem tellett bele sok idő, egy szép hatos bak és a sutája állt előttünk, kb. 50 méterre. Lassan kiszálltam a kocsiból, de csupán egy pillanatra fordult az oldalával a bak, majd azonnal futásnak eredt. Cserkeltünk tovább a határban, láttunk messziről bakokat, sutákat, de nem jutottunk lövéshez. Rengeteg nyúl és fácán, számtalan vadkacsa, igazi vadászparadicsom. Ráadásul az én érkezésem miatt az egész területet lezárták, így 3000 hektáron mozoghattunk, aminek termeszesen csak egy nagyon kis részét kutattuk át. 9-kor hazafelé vettük az irányt, amikor Imi ismét észrevett egy lőhető bakot a kocsiból. Nem mondom rááll a szeme a vadászmesternek! Hatos bak, de szűkállású, koros példány. Lőhető. A búzában legelészett, de volt egy rész, ahol (gondolom a belvíz miatt) alacsony maradt a növényzet. Rácserkeltünk, 130 méterre Imi kinyitotta a lővotot. Ezúttal minden olajozottan ment, pont oda ment a golyó, ahová szántam, a bak pedig tűzbe rogyott. Tüdőlövés érte a lapockája mögött, ezért érdemes volt gyakorolni. :) Megvolt a második is. A szemágak nagyon hosszúak, magasabbra nyúlnak mint az agancsszár. A hátsó ágak rövidek, ami már a visszarakást jelzi. Érdekes, hogy ez a bak testre sokkal nagyobb, mint az előző.

 A hajnal második bakja

 Nagybaracska, Kriskó Miklós VT, 2014. Május 2.

Visszatértünk a faluba, ahol ebédeltünk, majd terítéket készítettek a vendéglátóink. Közben Apa is befutott, örültem, hogy így ő is részesévé válik ennek a valóban felejthetetlen vadászatnak. Marcsi kürtszóval tette ünnepélyessé az eseményt.

  

A vadásztársaság nagylelkűségére jellemző, hogy kaptam egy plusz lehetőséget este kiülni egy vaddisznó-lesre. Sajnos az időjárás ebben az esetben nem volt kedvező: vihar volt a közelünkben, kavargott a szél, így a disznók nem nagyon mozogtak. De ne legyünk telhetetlenek. Este 11-ig vártuk a vadakat, de csak egy bak és két suta mutatta magát. Szép kis bak volt, ennek is jó sötétek volt az agancsa. Nem is volt messze, de hagyni kell legközelebbre is...

Összességében nagyon jól éreztem magam ezen a vadászaton. A helyi vadásztársaság jó vendéglátónak bizonyult, bízom benne, hogy még sok alkalommal fogok náluk vadászni. Marcsinak és Iminek hálával tartozom a kedves fogadtatásért, a profi vadásztatásért. Már az utolsó nap elkezdtünk beszélgetni az üzekedés időszakáról. Augusztusban visszatérek, ha van rá mód, mivel nem nagyon tudok ennél jobb szabadidős tevékenységet elképzelni magamnak. Kicsit a munkába is nehéz volt visszarázódni ezek után az élmények után. Még mindig tele van a szíven a vadászat élményével. Ez aztán az idénykezdés! Csak így tovább!

Szezonon kívül

Az év ezen szakaszában inkább csak korongokra puffogtatok. De az is nagy élmény. Az új sörétesemmel elég jól egymásra találtunk és általában jó százalékban törtem az "agyaggalambokat" a skeet pályán. Azért mondom, hogy általában, mert egy kivétel akadt, amikor siralmas eredmény született. De sebaj! Az összkép kifejezetten kedvező 9 doboz lőszer után.

Már várom az április közepét, amikor is elkezdődik a bakvadászat szezonja. Addig pedig marad a lőtér és az itthoni puskasimogatás.

Az első igazán téli vadászat

Pénteken 20 centi hó hullott a Dél-Dunántúlon. Már egy kicsit mindenki várta, hogy így január végére végre megjöjjön a TÉL, annak minden kellékével együtt. Szerencsére időben el tudtam szabadulni a munkahelyemről, és 4 óra felé már Pécsett voltam. A nagy hóvihar miatt aznap szó sem lehetett vadászatról, de szerencsére másnapra elállt a havazás és a Dráva mellett ismét kiülhettem egy lesre.

Már a kijutás is elég nagy tortúrának bizonyult. A Dráva menti kis falut, egy töltésen lehetett megközelíteni, ami úgy 2,5-3 méter széles volt, rajta néhol 30-40 centi friss hó. Mindezt egy országúti autóval próbáltunk meg abszolválni, ami többször elakadt. Végül besétáltunk a faluba, ahol a terepjáróval vontattuk be a vasat. Közben majdnem lecsúsztam a töltésről (én vezettem a vontatott autót). Volt izgalom. Többször kellett ásni, emellett jó másfél kilométernyi szűz hóban történt sétálás is már benne volt a lábamban.  De végül csak odaértünk 

Olyan fél öt lehetett, amikor a házigazda kiültetett egy közeli lesre. Lentről megnézte, hogy minden rendben van-e a mafival. Ő tovább autózott a sokat megélt terepjárójával, hogy a másik vendégét is kiültesse. Addig ülhettem kint, ameddig csak akartam, a vadászház légvonalban úgy 3-400 méterre lehetett, így bármikor visszasétálhattam, amikor meguntam a fázást. Csak amikor felültem, akkor láttam, hogy a lesen osztoznom kell egy (valószínűleg a tegnapi hóviharban kidőlt) öles tölgyággal. Olyan 20-25 centi átmérőjű lehetett, és a les harmadát foglalta el. Jópár deszkát kitört estében. A les amúgy is nagyon rossz állapotban volt, szerintem akkor is recsegett-ropogott, ha csak pislantottam. 30-40 méterre volt egy szóró, amit persze vastagon belepett a hó. Ráadásul egy fa is jócskán belógott a képbe. Lelökdöstem a csizmámmal a havat és megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni. Cudar idő volt: csillagos égbolt, és -10 fok. Köztem és a szóró között a Dráva egyik csatornája csordogált. Vadkacsák húztak fölöttem, sőt, az egyik elég közel le is szállt a vízre. Ennyi élményem volt a vadakkal összesen, mert hogy most sem láttam semmi mást. Nem is hallottam ígéretes zörgéseket, de az is lehet, hogy még nincs ráállva a fülem arra, amit hallani kell egy vadászaton. 8 óráig bírtam, a kint töltött 3,5 óra épp elég volt, és bár nem fáztam, folyamatosan a határán voltam. Egy óra múlva a másik kolléga is visszasétált a bázisra, és elindulhattunk haza. Igazi téli vadászat volt egy ártéri erdőben, vagy valami olyasmiben.

Elfújta a szél a disznókat

Vasárnap hajnalban korán csörgött az óra. Mégsem okozott gondot a felkelés. Végre résztvehettem egy hajnali lesvadászaton az új felszerelésemmel. Nem csak a puska debütált, de a keresőtávcső, a nadrág, a csizma, a lámpa, a kabát... egyszóval minden. És persze én is. Pirosbetűs ünnep. A 4 órai kelés ellenére szerencsére Apát is sikerült rávennem, hogy elkísérjen. Egy általa jól ismert erőben volt a les kialakítva, nagyjából 50 méterre egy dagonyától és egy kisebb szórótól.

Jó régen volt már, hogy kint ültem egy lesen, a hidegben, álmosan. Talán 10 éve is megvan. Eszembe jutott, hogy mennyi macerán kellett átesni, hogy végre idekerülhessek. Júliusban mentem be a vadászkamarába, hogy "Csókolom, vadászni szeretnék!". Az is átfutott rajtam, hogy mennyi minden megváltozott azóta, amióta utoljára vadásztam: befejeztem a tanulást, elköltöztem, megnősültem (D-ügynök) és már a harmadik munkahelyemet taposom. Jó érzés, hogy vannak dolgok, amik nem (vagy csak elég lassan) változnak: a fácánok ugyan úgy kakatolnak mint régen, és szerencsére a hajnali erdő hangulata és a vadászat izgalma sem változott. 

Hallgatózunk, figyeljük a széljárást. Ellenőrzöm a távcső nagyítását, bekapcsolom a világítópontot. A lámpára a holdfény miatt nincs is szükség. Már csak a dráma másik főszeplője hiányzik: a VAD. Ahogy felültünk és elhelyezkedtünk mindjárt hallottuk (inkább csak Apa), hogy mozgás van a hátunk mögött. Saját bevallása szerint még a szuszogásukat is hallotta. A disznók szerencséjére feléjük fújt a szél, így egyszer csak elhalkult az erdő, és magunkra maradtuk. Egy null a disznóknak, meg a szélnek, de azért megvolt az izgalom. 

Puska belövés

December 23-án vásároltam meg a golyós puskámat. Egy Steyr Mannlicher Luxus boldog tulajdonosa lettem, amire egy Zeiss Duralyt 3-12×50 világítópontos távcsövet raktam. Kaliber 30-06. Apának is az volt és nagyon meg volt vele elégedve, így én is emellett döntöttem. Vettem hozzá két doboz Sellier & Bellott 11,7 grammos Soft-point lőszert. Az első belövési kísérletre január 4-én került sor. Sajnos a dolog egyáltalán nem sikerült jól, mivel 

1. naívan 100 méterre állítottam a lőlapot;
2. nem tudtam rendesen kitámasztani, nem volt rendes belövőállvány a lőtéren, mivel az éppen felújítás alatt állt.

Ellövöldöztem egy doboz lőszert, de csak körül-belülre sikerült beállítani a távcsövet a lövéseim szórása miatt. Ma viszont elmentem a Budakeszi lőtérre, ahol minden adott volt, hogy végre pontot tegyünk az ügy végére. Megfelelő feltámasztás állt a rendelkezésre, és 50 méterre próbáltam belőni a flintát. A ballisztikai táblázat szerint olyan másfél centit kell ezen a távon fölé lőni, hogy a lövedék röppályája optimális legyen. Vittem magammal egy Sako lőszert is (Super Hammerhead), szintén 11.7 grammos súlyban, hogy összevessen a szórásokat.

Az első lőlap a belövést mutatja. Az első és a második lövés között nem állítottam semmit, de mikor egyértelmű volt, hogy fölé megy, a harmadikra sikerült beállítani puskát.

Belövés a Sellier & Bellot SP lőszerrel

 Cal.: 30-06, 11,7 grammos lőszer

Hogy megbizonyosodjak a lőszer szórásáról egy új lapra 3 lövést tettem a Sellier & Bellott tölténnyel. A középső pont átmérője egy centiméter. Hát ennél nem nagyon kell jobb szóráskép. Szerintem. A három luk egy ötforintossal letakarható.  

Sellier & Bellot SP lőszer szórása

 Cal.: 30-06, 11,7 grammos lőszer

Ezt követte a Sako lőszer kipróbálása, ami lényegesen rosszabbul teljesített. Hozzá kell azonban tenni, hogy mivel a végén már egy kicsit elfáradtam, ezért nem biztos, hogy ugyan olyan precízen lőttem vele, mint a megelőző hármas sorozatot esetén.

Sako Super Hammerhead lőszer szórása

 Cal.: 30-06, 11,7 grammos lőszer

Tanulság: nem mindig a drága lőszer a jobb lőszer.  

Mehetünk vadászni!