Gím a terítéken!

2014 október eleje sok minden miatt emlékezetes marad. Az egyik, hogy Apa ekkor ünnepelte a 60. születésnapját. Mivel erre az időszakra terveztem az újabb nagybaracskai kirándulást, ezért kaptam az alkalmon és az egész családot leszerveztem Csátaljára, hogy a vadászat mellett a családi ünnepet is megüljük. Ismét a belga származású Dirknél szálltunk meg, ami azzal az előnnyel is járt, hogy a vadászat mellett a család tagjai a lovassportoknak hódolhattak. A szállás és az ellátás ismét kifogástalan volt, a vendéglátóink kitettek magukért. Mindenkinek csak ajánlom ezt a szállást. A vadászaton kívül számos programlehetőség közül választhat az idelátogató.

Péntekre szabadságot vettem ki, hogy semmi ne akadályozza az időben való indulást. Én érkeztem elsőnek, elfoglaltam a szállást és hat felé már kint ültünk egy kis baklesen Imivel. Előttünk napraforgótarló, mögöttünk egy nagyobb erdő, jobbra pedig egy kukoricatábla terült el. Az előző nap az egyik kolléga egy hat kiló körüli bikát látott a tarlón. Beszélgettünk, távcsöveztünk, Imi az éjjellátójával vizsgálta a területet. Háromnegyed hétkor nagy levegőt vett és azt mondta: "Kint van a bika!". Messze volt, de folyamatosan közeledett felénk. Izgalmas 10-15 perc vette kezdetét, ahogy vizsgáltuk a felénk közeledő gímbikát. Elkapott a vadászláz, de szerencsére megint megnyugtattam magam. Nem az a 6 kiló körüli, amire számítottunk, hanem egy jóval kisebb példány. Igen gyenge, két oldalon villás, lőhető. Volt idő végiggondolni a dolgokat. Célozgattam. Mikor 200 méteren belülre ért már nagyon fogyott a lővilág, de még nem akartam elengedni a lövést. Már csak alig láttam a körvonalait, mikor olyan 120-140 méteren belülre ért. Elhúztam a ravaszt (kötözködőknek elsütőbillentyűt), kicsit megrogytak a hátsó lábai, de ezt követően futni kezdett, ráadásul egyre gyorsabban. Újratöltöttem és még mielőtt beért volna a kukoricába ismételtem. Elképesztő, de most magasakat lőttem. Az első ráadásul hátra is csúszott, így a gerince alatt sebeztem meg. A másodikra gerincet találtam, ami azonnal végzett vele. Még mindig nem értem a dolgot, de a következő napi próbalövések alátámsztották, hogy egy kicsit magasra volt állítva a puskám. Emellett persze valószínűleg én is hibáztam a lövéskor. Már tényleg alig látszott a céltávcsőben a bika, meg hát az izgalom sem tesz jót a koncentrációnak és a higgadt fegyverkezelésnek. A lényeg, hogy MEGVAN! Nagy az öröm.

A kis bika, ahol elesett

 Nyagybaracska, Kriskó Miklós VT, 2014. október 3.

Közben megérkezett Anya és Apa is Csátaljára, közöltem velük a jó híreket. Zsigerelést követően bevittük a faluba a zsákmányt, hogy a szülők is részesedjenek kicsit az este sikeréből. Mindjárt eszembe jutott az 25 évvel ezelőtti este, amikor még kisgyerek koromban az éjszaka közepén felkeltett Anya, hogy jöjjek ki gyorsan az udvarra. Mikor kicsit kitöröltem a szemeimet egy 8 kilós, bronzérmes bika feküdt egy pótkocsin. Az is örök élmény marad, de ez az este is legalább ilyen meghatározó. Ünnepeltünk, szép este volt. Nem is tudok mit hozzátenni. Meg kellett élni. Így közösen.

Másnap reggel Öcskös is csatlakozott hozzánk, fogathajtás, és lovaglás volt a program, én persze inkább a fegyverem pontosságát ellenőrizem egy lőtéren. Az ebédet követően terítékre rendeztük a bikát, és elhangzott a hirsch tot.

Imivel a terítéknél

Nyagybaracska, Kriskó Miklós VT, 2014. október 3. 

Szombaton is kiültünk, hátha egy tarvadat sikerül puskavégre kapni, de ez most nem sikerült. Így is fülig ért a szám! Mikor visszatértünk a szállásra halvacsorával vártak vendéglátóink. Mellette belga söröket és szerb borokat ittunk, vagyis nem volt okunk a panaszra. Csak D Ügynök hiányzott, de legközelebb talán őt is rá tudom beszélni egy ilyen túrára.