Szarvasbőgés 2014

Szeptember első hétvégéjét a szarvasvadászatra mentünk barátommal, Dr. G-vel. A Kriskó Miklós Vt-t nagyon a szívembe zártam a tavasszal, ezért most is Nagybaracska felé vettük az irányt. Imi, és Marcsi fogadott bennünket péntek este, de sajnos már késő volt ahhoz, hogy kiülhessünk a lesre. Elfoglaltuk a szállásunkat, a Nagybaracska melletti faluban, Csátalján. 

Másnap reggel írd és mondd fél négykor csörgött az óra. Imivel ültünk ki egy magaslesre egy kukorica és egy napraforgótábla közé. Sajnos eleredt az eső, ami sem nekünk sem a szarvasok aktivitásának nem tett jól. Kitartottunk egy-másfél órát, közbe ronggyá áztunk. Nem hallottunk bőgést, de hazafelé láttunk egy sutát gidáival, kacsák húztak el fölöttünk. Kicsit cserkeltünk de aztán ismét eleredt. 

Visszatértünk a szállásra, ahol már várt minket a reggeli. Házigazdánk - Dirk - Belgiumból költözött Csátaljára.  Hivatásos borkóstoló, emellett egy logisztikai cége volt, amit jó 15 éve eladott. Dr. G-vel németül, velem angolul kommunikált. Lovakat tart és most készül megnyitni a házában a vendéglőjét, ahol felesége fog főzni. Mi kaptunk egy kis ízelítőt, és tényleg jók az ételek. Hat kutya csahol az udvarán. Érdekes figura, de a jó értelemben.

Szombat este fél 7 felé egy nagy lucernaföld szélén egy baklesre ültünk fel Imivel és Dr. G-vel. Láttunk egy gyönyörű, öreg bakot, de most nem érte jöttünk. Ahogy sötétedett megjelent egy jó 6-7 kilós bika a lucernaföld másik oldalán. Messze volt, nem volt esélyünk megfogni. Nézegettük a távcsővel. Elképesztően vastag nyaka volt. Komoly bika. A másik oldalon az erdőből két újabb bika lépett ki. Mi folyik itt? Bika-bika hátán, de bőgést mégsem lehet hallani. Be voltak indulva a fenevadak, keresték a tarvadakat. Nem álltak még be egy helyre. Imi tehénhangot utánzott, amire a kisebb bika érdeklődéssel közeledett. 80 méterre bejött a leshez. 4 kiló körüli lehetett, villás, lőhető. Megpróbáltuk terítékre hozni, ahogy azonban megcéloztam, sajnos eléggé ki kellett csavarodnom. Lőttem, a bika meg elszaladt. Afene. Végül is ez volt a legfontosabb lővés az egész évben. :(  Szerencsére jól láthatóan nem sebeztem meg. Pár száz méter futás után meg is állt és nézett ki a fejéből. Miután kicsit megnyugodott pár száz méterre elment mellettünk. Lövéshez nem jutottunk. Egyszer csak egy másik bika tűnt fel, ami pont az általam elhibázottal szemben lépegetett. Találkoztak,  vívtak. Élmény volt megfigyelni őket még a csalódást okozó lövésem ellenére is. Már jócskán besötétedett, amikor hazafelé vettük az irányt. 

Ha az ember fia/lánya puskát vesz a kezébe, akkor benne van a pakliban a hibázás. Amikor azonban egy ilyen értékes vadról van szó, akkor az már nem csak a vadásznak, hanem a társaságnak is komoly fejfájást okoz az elszalasztott lehetőség. Ottlétünk idejéig nem esett még bika a társaság területén, ezért nagy volt a nyomás a kísérőkön. Ráadásul Imi hoza a saját részét, prezentálta az elejteni kívánt vadat, a vadászmesteren semmi nem múlt. Csodálatos vadászatot biztosított nekünk, amiért nagyon hálás vagyok neki. Szeretek vele vadászni, sokat tanulok tőle. Bízom benne, hogy a többi vendég  majd helyrehozza a hibámat.

Másnap hajnalban kiültünk még egy lesre Marcsival. Jó bőgés volt a kukoricában, de a tehénhang ezúttal nem hozta meg a tegnapi eredményt. Láttunk egy érdekes kis bakot. Rácserkeltünk, nézegettük. Délelőtt még elmentünk Marcsival a csatorna partjára egy kicsit kacsázni, gerlézni. Ez volt az első alkalom, hogy élesben ki tudtam próbálni a Berettát. A lövéseim ez esetben a vártnak megfelelően alakultak: két három galambot is elhibáztam. Mondtam is Dr. G-nek: "Ha itt eltalálok valamit, az legalább akkora meglepetés lesz, mint az, hogy tegnap elhibáztam a bikát." Jön az apróvadszezon, le kell járni skeetezni nincs mese. De így is nagyon jól éreztem magam.

Vasárnap délután egy óra felé hazafelé vettük az irányt. Gondolkodtam a lövésen. Jónak éreztem a célzást, a sütést. Mi lehetett a baj? Alig hagytam el az autóval Nagybaracskát, fehívtama Budakeszi lőteret. Szerencsére volt szabad időpont a 100 méteres belövőpályán. Tíz centit vitt alá a puskám 100 méteren. Mondjuk így eltalálni lett volna nehéz a jószágot. Pedig épp egy pár hete lőttem vele, akkor jó volt. Sőt, épphogy lefelé kellett állítanom, hogy pontosan vigyen. Nem teljesen értem a dolgot. De legalább kiderült, nem a célzás, nem a sütés, nem a kicsavart testhelyzet, nem a feltámasztás volt az oka a hibának. Egyszerűen nem hordott jól a puska. Valamilyen szinten azért megkönnyebbültem, hogy kiderült mi hibádzott, azon a szombat estén, bőgés idején, Nagybaracskán.

Nagyon jól éreztem magam ezen a hétvégén is. Külön öröm, hogy Dr. G. életében először pont egy ilyen szép vadászaton tudott részt venni, remélem nem utoljára.  Marcsinak és Iminek hálával tartozom. No meg azzal, hogy október elején visszamegyek és terítékre hozunk egy szarvasbikát. Ahogy elterveztük.