Megint Nagybaracska

A május eleji élmények után a hónap végén ismét Nagybaracska felé vettük az irányt. Elbíráltatták a korábban lőtt bakjaimat. A trófeabíráló bizottság szerint az „öreg” kora 9 éves lehetett, az agancsának tömege 285 gramm. A reggel második bakjának korát 7 évre becsülték, a trófea 24 órás tömege pedig 373 gramm. Kicsit meglepődtünk ez utóbbi adaton, nem gondoltuk volna, hogy bőven üti a 350 grammot.

Május 31-én Apával leutaztunk Nagybaracskára, hogy átvegyük a bakok trófeáit. Mivel az elmúlt alkalommal nem sikerült a grátisz szarvasborjút, vagy vaddisznót meglőnöm, ezért egy lesvadászatot is terveztünk estére. Fél négy felé érkeztünk a szállásra, ahol Imi (a vadászmester) halászlét főzött. Állítólag a bajai halászlé Nagybaracskáról származik, és tényleg meggyőzhettem róla, hogy a helyiek nagyon szeretik a halat, és finoman is készítik. Egy-két vadászkolléga is eljött az eseményre, jelen volt a vadásztársaság elnöke, a titkár, a pénzügyi vezető is. Imi jót főzött, ezúton is köszönöm Neki a figyelmességét.

A kaja után rábeszéltek – mondjuk nem volt nehéz – ,hogy nézzük meg délután az őzeket, a lesre kiülni még úgyis ráérünk. Imivel ketten indultunk barkácsolni az elnök úrtól kölcsönzött terepjáróval. Öt perce voltunk a területen, amikor a vadászmester észrevett egy bakot a földesúttól 50 méterre, ahogy az árpában feküdt. Egy részen megdőlt a gabona, és őz ott pihente ki a napi fáradalmakat. Közel volt, óvatosan mozogtunk. Távcsöveztük, amit viszonylag nyugodtan tűrt. Nagyon tetszetős agancsa volt, 350-360 gramm körülire saccoltuk a tömegét. Nézegettem a puskám távcsövével. 12-es nagyításon alaposan meg tudtam vizsgálni a trófeát. Az alsó rész elég sötét, de az ágvégek hófehérre ki vannak fenve. A hátsó ágak ugyanakkor már vékonyabbak és az egész trófea egy kicsit rövid. Koravénnek titulálják sokszor az ilyen agancsokat. Mivel csak a fejét láttam, nem tudtam rá lövést tenni. „Ha feláll, én meglövőm!”- mondtam Iminek. Urrá lett rajtam a vadászláz. Még most is, hogy csak leírom a történetet gyorsabban kalimpál a szívem, és egy kicsit a kezem is remeg. Föltámasztottam a flintát a lőbotra és szerencsére sikerült megnyugodnom. Nem állt fel a bak. Nem nagyon zavartuk. Néha ránk nézett, de aztán elfordult. Megcéloztam. Fütyültünk. Semmi. Megint, hangosabban füttyentettünk neki. De nem mozdult. Egyszer csak lassan elkezdett feltápászkodni, de nem igazán igyekezett. Amint megláttam a céltávcsőben az oldalát rálőttem. Tűzbe rogyott, míg a suták azonnal futásnak eredtek. Nem mozdult a bak. Vége. Szépen blatton lett lőve. Nem szenvedett, egy másodperc alatt kiszállt belőle az élet. Jól dolgozik a Mannlicher, oda visz, ahová célzok. Birtokbavétel, utolsó falat, sebtöret, töretátvétel. Kézbe fogva még szebb a bak. Nagy az öröm.

A harmadik bak, ahol elesett 

 Nagybaracska, Kriskó Miklós VT. 2014. május 31.

Telefonáltunk a szállásra, hogy megvan a bak. Ők épp a halászlé utáni desszertet fogyasztották. Visszamentünk a többiekhez, megcsodálták a zsákmányt. Fogadtam a gratulációkat. Most mi legyen? Ünnepeljük meg úgy emberesen az elejtést (ebben az esetben a vadászatnak hivatalosan is vége lett volna), vagy üljünk ki még egy lesre? Szerencsére az utóbbi mellett döntöttem. Inni a betonon is tud az ember a nagyváros kellős közepén, de vadászatra csak ilyen különleges alkalmakkor van lehetőségem. 

Egy erdő szélében kiültünk egy lesre. Egyik oldalon kukoricavetés, a másikon borsó. Láttunk egy-két bakot, de egészen 9-ig nagy nyugalom volt a területen. Egyszer csak, jó 500 méterre egy nagy fekete foltot vettünk észre. Egy vaddisznó jött ki a az erdőből, és futva tette meg a szemközti búzatábláig tartó távolságot. Megint megvolt az izgalom, bár esélyünk sem volt elejteni a süldőt. Közben eleredt az eső. Elég rendesen rázendített és mondtam Iminek, hogy inkább menjünk be, nem szeretném eláztatni a puskát. Már épp összekészülődtünk, mikor valami mozgásra lettem figyelmes az erdő szélén. Egy róka kocogott, tőlünk 50-60 méterre és épp a les felé vette az irányt. Kicsit nehezen találtam meg a céltávcsőben, és mire meglett már tényleg nagyon közel volt. Szépen elment a les alatt mikor eltávolodott úgy 30 métert rálőttem. Meglett. Nem volt messze, de mozgásban volt, ráadásul erősen fogyott már a lővilág. Imi úgy látszik tényleg szerencsét hoz. Elképesztően érzi a vadászatot. Háromszor voltam vele vadászni és három bakot és egy rókát lőttem. Ilyen kísérőt kívánok minden kollegának. Mindent észrevesz, kiszúrja a bakokat egy mozgó autóból, tudja mit érdemes megnézni, mikor. Hazafelé egy szarvasborjúval találkoztunk, de mire megállapítottuk, hogy mivel van dolgunk, addigra futásnak eredt. Nem sokon múlott, hogy kereket oldhatott, de most a vadnak volt szerencséje. 

Hajnalban még kiültünk egy lesre Marcsival. A korareggeli időpont miatt „bólintottunk” egy párat, de kitartottunk. Sok nyomot láttunk hazafelé, de nem találkoztunk visszaváltó szarvasokkal. 

Az idei évre befejeztem az őzbakvadászatot. Tervbe volt véve még egy augusztusi túra, de nem szabad telhetetlennek lenni. Három gyönyörű trófeát szereztem egy hónap alatt, amire nagyon büszke vagyok. Sokat tanultam és úgy érzem jobb vadász lett belőlem a Nagybaracskán töltött idő alatt. Jól ment a lövés is: 4 lövés 4 vad. Az ilyen időszakokban fontos, hogy ne bízza el magát az egyszerű vadász. 

Nagyon hálás vagyok Iminek, Marcsinak és a Nagybaracskai Kriskó Miklós Vt.-nak. Hihetetlen vadászélményekkel lettem gazdagabb Náluk, vendégszeretetük, előzékenységük példamutató. Másol alig állnak szóba az emberrel, ehhez képest itt nagyon más a helyzet. Remélem, hogy ez az 1 éves vadásztársaság hamar megszilárdítja a pozícióit, kialakul a vendégköre, és folytatni tudják a vadgazdálkodást, vadásztatást. Ehhez sok sikert és kitartást kívánok Nekik.