Májusi őzbakok Nagybaracskán

Régóta tervezgettem az idei őzbakszezon kezdetét. Felvettem egy-két régi ismerőssel a kapcsolatot, emellett pedig szorgosan nézegettem az interneten is a lehetőségeket. Végül ráakadtam erre a hirdetésre. Telefonon érdeklődtem és Imi, a Nagybaracskai Kriskó Miklós VT vadászmestere elmesélte, hogy merre, hány lépés. Örömmel fogadtak, volt eladó őzbakjuk és nem mellesleg kedvezőek voltak az áraik is. Megegyeztünk, hogy május elsején és másodikán náluk fogok vadászni. 

Tudom, hogy elcsépelt, de nagyon vártam már, hogy eljöjjön a vadászat ideje. Két héttel korábban már elkezdtem látogatni a lőteret, ellőttem több mint 20 töltényt. Jól ment a lövés, bár voltak megingások, de nem jelentősek.

Május elsején először Pécsen kellett felszedni a cuccokat (távcső, lámpa, vadászszerkó stb.), majd úgy 1 óra tájban elindultam Nagybaracskára. A helyi presszóban Imi fogadott, és riasztotta a vadőrt és az elnököt is. Marcsi, a vadőr volt a kísérőm az ott-tartózkodásom alatt. Ismerős volt az arca, rájöttem, hogy a tavaly októberi Nimródban olvastam róla. Egy rövid beszélgetést követően elfoglaltam a szállásomat. Este 5 felé kocsival indultunk feltérképezni a területet, illetve az őzbakok mozgását. Hamar kiderült, hogy Marcsi, fiatal kora ellenére, érti a vadőrszakma csínját-bínját: majdnem minden bakot "név szerint" ismer, tudja melyik, mikor, merre, stb. Mire én kibogoztam a távcsövemmel, hogy a figyelt őznek van agancsa, addigra Marcsi azt is megmondta, hogy a "ághiányos", vagy hogy "már elég rövidek a hátsó ágak". Pedig mind a kettőnk kezében 8×56-os Delta keresőtávcső volt. Mosolyogtam a saját bénázásomon. Jókat beszélgettünk a vadászatok folyamán, nagyon kellemes társaság volt. Szerénysége, a vad iránti tisztelete példaértékű. Nagyon örülök, hogy vele vadászhattam, bízom benne, hogy nem utoljára.

Az első este egy szőlőben észrevett egy bakot, nem viselt túl nagy agancsot, de szép sötét, majdnem fekete volt a fejdísze. Kicsit messze volt (170 méter) és mire kitaláltuk, hogyan közelítsük meg, addigra beugrott a nádba. Utánnamentünk, hátha ismét rátalálunk, de szerencséjére nem lett meg. Sétáltunk legalább egy jót. Meleg, fülledt idő volt, ami nem tett jót az őzek aktivitásának. Egy másik területen egy nagy 400 gramm körüli bakot vettünk észre. Nagyon figyelt minket. Marcsi is inkább lebeszélt róla, hogy komolyabban üldözőbe vegyük, de gondoltam magamban, ha bevár minket, akkor én meglövöm. De sajnos, vagy hál' Isten nem tudtunk a közelébe férkőzni. Ránk sötétedett, így befejeztük az aznapi vadászatot.

Másnap fél ötkor csörgött a telefonom. Kicsit átfagytam az éjszaka, nagy tanulság, hogy ezekben a hétvégi házakban jól fel kell készülni az éjszakára is. Gyors forró zuhany után már vártam a Lada Nivát a teraszon. Marcsi mellett Imi is részt vett péntek reggeli foglalkozáson. Ismét a szőlőben kezdtünk, hátha meglesz a tegnapi bak,  de nem mutatta magát. Az autót hátrahagyva cserkelni kezdtünk, mire egy jókora aranysakált vett észre Imi. Épp az éjszakai randalírozásból tartott hazafelé. Lövésre bíztattak a kísérőim, mondván az is jó, ha csak megijesztem, de nagyon messze volt ráadásul meg nem állt, egy pillanatra sem. Nem csak a sakál megy el, hanem az önbizalmam is - gondoltam magamban és inkább kihagytam a lövési lehetőséget. Láttunk egy bakot úgy 200 méterre a búzában, de sem a távolság, sem a takarás nem engedte meg a lövést.

Gondoltuk, hogy visszatérünk oda, ahol tegnap befejeztük a vadászatot. Út közben, mindössze pár száz méterre a szállástól Imi észrevett egy őzet, ahogy a repce szélén napozik a lucernásban. Távcsöveztünk, hamar kiderült, hogy egy öreg bak, ághiányos, lőhető. Tömegre sem túl acélos. Rácserkeltünk a repce szélén. Egyszer csak a lucerna másik oldaláról egy másik bak riasztani kezdett. Eddig észre sem vettük a kis hamist, és lám így elárult minket. A mi bakunk is futásnak eredt. Már majdnem elkönyveltük a kudarcot, amikor ismét megjelent a kiszemelt vad. Nem hallgatott a jó szóra: elkergette a betolakodó bakot a területről és épp felénk tartott. Feltámasztottuk a lőbotot, és vártunk, amíg közelebb ér. Bejött olyan 160-170 méterre és megállt a lucerna közepén. Céloztam, elhúztam a ravaszt. Biztosítva mard a puskám, így csak a gyorsító kattant. Ezért érdemes volt gyakorolni, gondoltam, de aztán másodikra csak elsült a steyr. A bak első két lába lerogyott a földre, de a hátsókkal betolta magát a magas repcébe. Kicsit izgultam, hogy meglesz-e, de Imi biztatott, hogy kicsit alacsony kamra lövés, nem ment sehová. Amikor a rálövés helyére értünk én is megnyugodtam, mivel szegély bak vére ott volt a lucernaföldön. Egy 30-40 centis vércsík mutatta az utat, sőt, a magas repcében is egyértelműen látszott, meddig ment az őz. Nagyjából 4 métert tudott megtenni, mi már kimúlva találtunk rá. Megkönnyebbülés és öröm. Nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról. Az egyik ágán már nincs is szemág, viszont hátul egy nagyobb gyöngy már ágnak minősülhet, így végül páros hatos bakot lőttem. A másik ágon is nagyon satnya már a szemág és a hátsó ág. Nagyjából kilenc éves. Remek kilövés. Abszolút kivaló az állományból. Nem is szenvedett sokat, legalábbis remélem. Korát kilenc évre becsültük.

Marcsi, Imi és az öreg bak

 Nagybaracska, Kriskó Miklós VT, 2014. Május 2.

Még korán volt, így tovább mentünk, hátha találunk egy másik lőhető példányt. Nem tellett bele sok idő, egy szép hatos bak és a sutája állt előttünk, kb. 50 méterre. Lassan kiszálltam a kocsiból, de csupán egy pillanatra fordult az oldalával a bak, majd azonnal futásnak eredt. Cserkeltünk tovább a határban, láttunk messziről bakokat, sutákat, de nem jutottunk lövéshez. Rengeteg nyúl és fácán, számtalan vadkacsa, igazi vadászparadicsom. Ráadásul az én érkezésem miatt az egész területet lezárták, így 3000 hektáron mozoghattunk, aminek termeszesen csak egy nagyon kis részét kutattuk át. 9-kor hazafelé vettük az irányt, amikor Imi ismét észrevett egy lőhető bakot a kocsiból. Nem mondom rááll a szeme a vadászmesternek! Hatos bak, de szűkállású, koros példány. Lőhető. A búzában legelészett, de volt egy rész, ahol (gondolom a belvíz miatt) alacsony maradt a növényzet. Rácserkeltünk, 130 méterre Imi kinyitotta a lővotot. Ezúttal minden olajozottan ment, pont oda ment a golyó, ahová szántam, a bak pedig tűzbe rogyott. Tüdőlövés érte a lapockája mögött, ezért érdemes volt gyakorolni. :) Megvolt a második is. A szemágak nagyon hosszúak, magasabbra nyúlnak mint az agancsszár. A hátsó ágak rövidek, ami már a visszarakást jelzi. Érdekes, hogy ez a bak testre sokkal nagyobb, mint az előző.

 A hajnal második bakja

 Nagybaracska, Kriskó Miklós VT, 2014. Május 2.

Visszatértünk a faluba, ahol ebédeltünk, majd terítéket készítettek a vendéglátóink. Közben Apa is befutott, örültem, hogy így ő is részesévé válik ennek a valóban felejthetetlen vadászatnak. Marcsi kürtszóval tette ünnepélyessé az eseményt.

  

A vadásztársaság nagylelkűségére jellemző, hogy kaptam egy plusz lehetőséget este kiülni egy vaddisznó-lesre. Sajnos az időjárás ebben az esetben nem volt kedvező: vihar volt a közelünkben, kavargott a szél, így a disznók nem nagyon mozogtak. De ne legyünk telhetetlenek. Este 11-ig vártuk a vadakat, de csak egy bak és két suta mutatta magát. Szép kis bak volt, ennek is jó sötétek volt az agancsa. Nem is volt messze, de hagyni kell legközelebbre is...

Összességében nagyon jól éreztem magam ezen a vadászaton. A helyi vadásztársaság jó vendéglátónak bizonyult, bízom benne, hogy még sok alkalommal fogok náluk vadászni. Marcsinak és Iminek hálával tartozom a kedves fogadtatásért, a profi vadásztatásért. Már az utolsó nap elkezdtünk beszélgetni az üzekedés időszakáról. Augusztusban visszatérek, ha van rá mód, mivel nem nagyon tudok ennél jobb szabadidős tevékenységet elképzelni magamnak. Kicsit a munkába is nehéz volt visszarázódni ezek után az élmények után. Még mindig tele van a szíven a vadászat élményével. Ez aztán az idénykezdés! Csak így tovább!